Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Mercedes-Benz motorfejlesztésben is élen kíván járni, ennek megfelelően folyamatosan frissíti a különféle modellekhez elérhető erőforrások palettáját. Ezúttal az S-osztályra került sor, amely az AMG műhelyéből kap új benzines és dízelmotorokat – ezzel nagymértékben megújul a nagy limuzin motorkínálata, méghozzá 2017-ben.

Az új motorok nem váltják le minden jelenlegi paletta egyik tagját sem, mindinkább kiegészítik a jelenlegi portfóliót. Az S-osztály orrába összesen három újdonság kerül egy-egy soros hathengeres, illetve egy biturbó V8 formájában. Ezek az új motorok innováció terén is jelentős mérföldkövet képviselnek, hiszen számos friss technológiai megoldás szerepel bennük, így az indító-generátor, az elektromos kompresszor vagy épp a 48 V feszültségű elektromos rendszer.

A jövevények nem ok nélkül érkeznek, mindegyik nyugdíjba küld egy korábbi motort. Az M176 kódnevű biturbó motor hengerlekapcsolási funkcióval is rendelkezik, ami a gyáriak szerint mintegy 10%-os takarékoskodást eredményez az elődhöz képest. Kompaktság tekintetében is van előrelépés, hiszen a mérnökök a turbókat a két hengersor közé integrálták. A stuttgartiak elmondása alapján az új V8-as 476 lóerőt és 700 Nm-es maximális forgatónyomatékot tud kifacsarni a négyliteres lökettérfogatból, mi több érdekes módon az S500 ezen verziója részecskeszűrővel gördül ki a gyárból.

Az M256 kódot viseló soros, hathengeres benzinmotor esetében a 48 V feszültségű rendszer jelent fontos újdonságot, ami a nagy teljesítményigényű elektromos kompresszor miatt szükséges megoldás. Az elektromos feltöltő a turbóval képez egységet, ezzel jobb feltöltést és a turbólyuk jelenségének megszűnését segíti elő. Az indítómotorként is funkcionáló generátor természetesen több szerepet is betölt, például az energia-visszatáplálásból is kiveszi a részét. A háromliteres lökettérfogatú ’sorhatos’ tekintetében a pontos adatokról nem volt szó, de a Mercedes több mint 410 lóerőt és 500 Nm-t ígér – az előd V6-os kibocsátásánál 15%-kal tisztább lesz az új erőforrás. A gyáriak elmondása szerint ez a motor egy nyolchengeres teljesítményét nyújtja majd, miközben hatékonysága a négyhengeresekét idézi.

Ugyancsak nagy durranás, hogy a Mercedes a márka történetének legerősebb dízelmotorját mutatja be a harmadik újdonság által: a konkurenciához felnőve a csillagosok is 313 lóerős turbódízelt élesítenek az új soros, hathengeres formájában. A 350d nevű elődöt így 55 lerővel múlja felül a jövevény, miközben 7 %-kal takarékosabb annál. A teljesítményt olyan technikai megoldások szolgálják, mint a kétlépcsős feltöltés vagy a szelepvezérlés. Maga a blokk egyébként alumínium, acél dugattyúkkal és speciális hengerfal-bevonattal.

„Erősebb, gazdaságosabb és tisztább – az új moduláris motorcsalád minden modell számára a megfelelő hajtáslánc alkalmazását teszi lehetővé. A rendszerszintű optimalizálás a csúcstechnológiás erőforrások esetén kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntartható fejlődésre való törekvésben” – mondta az újdonságokkal kapcsolatban Thomas Weber, a Daimler vezetésének tagja.