
Több ízben is hallhattunk arról szóló híreszteléseket, hogy az Apple az autóiparban szeretné megvetni a lábát, azonban konkrétumok nem hangzottak el az informatikában oly sikeres márka részéről. Az amerikaiak „Project Titan” néven futó programja azonban az eddigiekkel szemben más irányt körvonalaz – a hírek szerint autó helyett önvezető rendszerrel indítana az Apple.
A Bloomberg riportja szerint a projektet vezető Bon Mansfield képviseli határozottan azt az álláspontot, hogy a korábbiakkal szemben egy, már létező autógyártóval kooperálva és az önvezető rendszerre fókuszálva kellene az Apple-nek belépnie az autóiparba. Természetesen érthető taktika volna mindez, hiszen az egyre kapósabb önvezető funkcióval nem nyúlhatnak mellé, miközben fejlesztési méreteket tekintve kisebb a komplett csomag, ezáltal egy esetleges bukással járó veszteség is.

Mindeközben maga az Apple nem kívánta kommentálni a sajtóban megjelenteket, azonban ha igaz a hír, akkor az Apple CarPlay-hez hasonlóan akár több gyártó is implementálhatja a kaliforniai gyártó rendszerét, de akár az is elképzelhető, hogy az almás márka egyszerűen megvesz egy kisebb gyártót a projekt kedvéért.
Azonban az Apple nagyon óvatos a Titan projekttel kapcsolatban, ennek megfelelően kevés részletből építkezhetünk. Az viszont biztos, hogy az almások több száz mérnököt alkalmaznak kifejezetten a feladatkörben, amely eredetileg 2020-as céldátummal egy teljesen egyedülálló saját fejlesztésű autó elkészítéséről szólt.
