Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A 2014 elején, a Detroiti Autószalonon leleplezett MINI Cooper John Cooper Works koncepció után már csak idő kérdése volt a szériagyártású JCW modell megjelenése a harmadik generációs szériából. A brit-német gyártó újdonságára mostanig kellett várni: a mai napon debütált az új JCW, ami először háromajtós kivitelben érhető el, de vélhetően rövidesen érkezik az ötajtós MINI sportmodell is.

A kis aszfaltszaggató betyár motorházteteje alatt ugyanaz a 2-literes, négyhengeres BMW-féle turbós benzines dolgozik (motorkódja B48), ami az általunk nemrégiben tesztelt Cooper S-ben, ám míg utóbbi típus 192 lóerőt és 280 Nm csúcsnyomatékot állít csatasorba, a JCW 231 lóerőt és 320 Nm-t képes felmutatni, mégpedig igen széles tartományban – a maximális teljesítmény 5200-6000/perc között, míg a csúcsnyomaték 1250-4800/perc között végig rendelkezésre áll.

Tapasztalataink szerint néha már a Cooper S kivitel is túlmotorizáltnak tűnt és a nagyobb gyorsítások alkalmával nehezen tapadtak meg az első kerekei, így az első gumiknak a JCW alatt bizony nagyon nehéz dolguk lesz, főleg, hogy a 205 mm-es abroncsszélesség nem változott.

A 0-100 km/h-s sprintet a szériában járó hatfokozatú kézi váltóval (felárért hatsebességes automata is kérhető) az ’izomtörp’ 6,3 másodperc alatt képes állítólag abszolválni, s ez a szám vélhetően még jobb lenne, ha meg tudna tapadni az autó, ami 1205 kilós tömegével közel egy mázsával könnyebb 20 lóerővel gyengébb 1,6 literes elődjénél. A végsebesség 246 km/h, de ami igazán megdöbbentő lesz, az az autó rugalmassága: 80-120 km/h között például 5. fokozatban mindössze 5,6 szekundum, ami sokkal erősebb autóknak is becsületére válna.

Kézi váltóval 6,7 liter/100 km a vegyes gyári étvágy, az automataváltós verzió pedig meglepő módon kereken 1 literrel (!) takarékosabb, gyorsulása pedig 0,2 szekundummal jobb, azonos végsebesség mellett. A mechanikus önzáró differenciálműről sajnos le kell mondanunk, így egy elektromosan imitált differenciálzár igyekszik fokozni a tapadást, több-kevesebb (de inkább kevesebb) sikerrel...

A sportos csúcsmodellhez szériában 17 colos, 205/45 R17 méretű abroncsok járnak, opcionálisan pedig 18 colosokat is választhatunk, ha pedig nem szeretnénk szétrázatni magunkat a tovább keményített futómű által, érdemes megvásárolni az épeszű áron kínált állítható csillapítást. A fokozott lassulásról megnövelt méretű Brembo fékrendszer gondoskodik.

A JCW típus kívül-belül könnyen megkülönböztethető a testvérektől a feliratok és a fokozottan sportos kiegészítők által – az utastérben például igazán hívogató sportüléseket köszönthetünk.

Minden idők legerősebb szériagyártású MINI modellje rövidesen rendelhető lesz, a jövő év első felében pedig máris megkezdődnek a kiszállítások. A sajtóanyagban különben a hangélményről nem szólt a fáma, de mi azért titkon reméljük, hogy a központi dupla kipufogókból még szebb és agresszívebb szólamok hangzanak majd a Cooper S eleve izgalmas hangjainál. Az alapárak ismeretlenek, de annyi bizonyos, hogy méltó felszereltséggel 10 millió forint körüli árral számolhatunk.