Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nincs megállás az Audinál, amelyet jól mutatnak a 2018-as tervek. Közel két esztendő múlva ugyanis teljesen elektromos, széleskörűen, komoly kompromisszum nélkül használható elektromos modellt mutat be az Audi. A Q6 néven érkező újdonság tanulmány kiadása a Frankfurti Autószalonon mutatkozott be, és azóta is kitartóan igyekszik bizonygatni, hogy a jövő már elérkezett.

Nincs megállás az Audinál, amelyet jól mutatnak a 2018-as tervek. Közel két esztendő múlva ugyanis teljesen elektromos, széleskörűen, komoly kompromisszum nélkül használható elektromos modellt mutat be az Audi. A Q6 néven érkező újdonság tanulmány kiadása a Frankfurti Autószalonon mutatkozott be, és azóta is kitartóan igyekszik bizonygatni, hogy a jövő már elérkezett.

Néhány év múlva szériában - galériaA Frankfurti Autószalon nyitányára különleges elektromos koncepcióval készült az Audi, amely a néhány éven belül érkező sorozatgyártású modellnek ágyazza meg a helyet. Az e-tron quattro koncepció több mint ígéretes. „Az Audi jelen lesz a teljesen elektromos, luxus kategóriájú sport SUV szegmensben 2018 elejére”, nyilatkozta Dr. Ulrich Hackenberg, akit érdemes komolyan venni, végtére is ő a gyártó technikai fejlesztésekért felelős vezetője. Az e-tron quattro tanulmány ezekbe a tervekbe kínál betekintést, különös tekintettel a teljesítményre, a hatótávra és az exkluzivitásra.

Teljesítményben nincs hiány és a hatótáv is helyén van

Négykerékhajtás három motor játékábólA vélhetően Q6 néven sorozatgyártásba érkező újdonság előszele overboost funkcióval akár 503 lóerőt szállít nekünk, amely három (egy az első, kettő a hátsó tengelyen) elektromotorból ered. Ezek alaphelyzetben egyébként 435 lóerőt és 800 Nm nyomatékot tudnak felmutatni. Ennek köszönhetően a közös erőből összkerékhajtásként működő hajtáslánc mindössze 4,6 másodperc alatt katapultálja álló helyzetből 100 km/h-ra a tekintélyes méretű karosszériát. A végsebesség 210 km/h – váltót ugyanis továbbra sem tartalmaz a hajtáslánc.

Ennek ellenére a hatótávval nincsen probléma: az utastér alatt elhelyezett lítium-ion akkumulátor csomag 500 kilométernyi autózást szavatol. Az akkuk technikáját egyébként az LG és a Samsung kéz a kézben fejleszti, a szinergiából pedig ígéretes jövő kerekedhet. A lemerülést követően hagyományos 220 voltos konnektorról jóformán egy álló napig tölthetnénk az autót, amíg tele lenne, de erre van a gyári gyorstöltő, amely 150 kW-os teljesítménnyel akár 50 perc alatt csordultig tölti az akkumulátort. Alternatívaként a vezeték nélküli töltéssel is próbálkoznak az Audi mérnökei.

A maga 4,88 méteres hosszával, 1,93 méteres szélességével és 1,54 méteres magasságával a tanulmány tökéletesen illik a Q5 és a Q7 közé, a csupán 0,25-ös légellenállási együtthatója pedig a SUV szegmens legjobb értéke.

Belül a jelenlegi Audik formanyelvét találjuk az új, virtuális cockpit elképzelés megvalósításával. Az egyre több érintőképernyő nagyfokú személyre szabhatóságot garantál, és a látványról is gondoskodik.

Belül még "nagyon tanulmány" - rengeteg kijelző köszönt

A jövő testközelből - galériaA sorozatgyártású verzióban – nevezzük most Q6-nak – azért ennél szolidabb belső és külső megoldásokat találunk, de a tanulmány egészen közel áll a végleges verzióhoz. Árak tekintetében még nagyon korai nyilatkozni, mindenesetre már csak a színvonal miatt sem érdemes 20 millió forint alatti beszállóban reménykedni. Sokat már nem is kell várnunk a végső verzió hivatalos premierjére: 2018-ban már az első kiszállítások is megtörténnek, a nagy premier pedig a 2017-es év őszének Frankfurti Autószalonjára esik.