Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már közel négy év telt el azóta, mióta az Audi először bemutatta a Quattro tanulmányt. Az akkori Párizsi Autószalonon hatalmas népszerűségnek örvendett a legendás típus felélesztésének szánt, és egyébként igencsak szériaközelinek mondható tanulmányautó, mely a későbbiekben a négykarikások lézeres fényszórójával is bemutatkozott. Most újra előkerültek a tervek, melyekről maga Marc Lichte beszélt.

A németek nemrégiben kinevezett, formatervezésért felelős igazgatója hatalmas lendülettel vágott bele újdonsült munkájába, amit a nemrég bemutatott Prologue tanulmány is jól mutat. Az úriember most egy nyilatkozatában a sokak által eddig hiába várt Quattroról árult el néhány örvendetes titkot: „újraindítottuk a projektet, és minden eddiginél extrémebb végeredményt szeretnénk letenni az asztalra. Minden más egyelőre maradjon titok, és legyen majd meglepetés.”

Újragondolják a Quattro tanulmányt

A szakember az extrémitás fokozását nyilvánvalóan a külső megjelenés tekintetében értette, hiszen a 700 lóerős összteljesítménnyel rendelkező konnektorról tölthető hibrid hajtáslánccal szerelt sportkupé aligha lehetne ennél is vadabb menetteljesítmények terén. A 0-100-as sprintet 3,7 szekundum alatt teljesíti a vörös koncepcióautó, míg fogyasztása – persze csak az 50 kilométeres elektromos hatótáv kihasználásával – mindössze 2,5 literre adódik, ami egy duplaturbós, négyliteres V8-astól irigylésre méltó eredmény.

A valóban kissé visszafogott külsőtől tehát nagy valószínűséggel elbúcsúzhatunk, hiszen azt az Audi legújabb formanyelvének sajátosságai alapján rajzolhatja majd meg Lichte úr. A lemezek alatt is biztosan modernizálják az autót, de benzines-elektromos hajtáslánc könnyedén megmaradhat a későbbiekben is.

Kíváncsian várjuk az extrémebb formákat

A főtervező a négykarikások Tesla Model S ellen harcba szálló modelljéről is ejtett néhány szót, mely elmondása szerint egy vadonatúj platformra épül majd, és bár különbözni fog a normál modelljeiktől, nem kell radikális megoldásokra számítanunk. Azt is elárulta, hogy a következő évek autószalonjainak valamelyikén nagy valószínűséggel megmutatják majd az autót koncepció formájában, mielőtt megjelenne a szériagyártású változat.