Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Amikor a Lamborghini még a Frankfurti Autószalonon történő debütálást megelőzően kiszellőztette a Huracan nyitható tetejű változatának, a Spyder kivitelnek az érkezését, furcsa, „az ég soha nem lesz ugyanolyan” üzenet kíséretében tették közzé az ízelítőt.

Senki nem igazán értette, hogy mire gondoltak ezzel a gyáriak, azonban a napokban bemutatott gyári videó minden bizonnyal megadja a megoldást. A lényeg, hogy ha valaki elegendően tehetős és megvásárol egy ilyen Lamborghinit potom 60 millió forintos nettó indulóáron, a gyártó szerint még az ég is meg fog nyílni a Huracan felett, így a sofőr akár másodmagával mindig felhőtlenül élvezheti a szuperautót. Persze senki ne remélje, hogy a Lamborghini képes befolyásolni az időjárást, de átvitt értelemben értjük a célzást, hiszen legyen bármilyen is az idő, a mosoly garantált ebben az autóban.

A bekezdés felett megtekinthető gyári videón különben látszik, hogy a készítők rengeteget dolgoztak vele, s tényleg érdekes, ahogy az autó felett a rossz idő ellenére megnyílik az ég. Ennél már csak a hang izgalmasabb: érdemes feltekerni a hangszórókat, ugyanis a kisfilmben folyamatosan élvezhetjük a zseniális, 610 lóerős V10-es szívómotor fantasztikus dallamait. Ha pedig részletesebben olvasnának a Huracan Spyder-ről, korábbi beszámoló cikkünkben, ide kattintva ezt is megtehetik. A kezdőképre kattintva gyári galéria nyílik.