Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A sorozatgyártás küszöbén áll a Hyundai Prius-verőnek készülő hibrid modellje. Ezt mi sem mutatja jobban, mint, hogy megérkeztek az első hivatalos képek az Ioniq-ról, melyen a kompakt modellt hátulról és belülről láthatjuk.

Erre tökéletes egybecseng, hogy a pletykák szerint még januárban teljesen leleplezi a Hyundai büszkeségét, a bemutatást követően pedig máris megkezdődik az Ioniq forgalmazása a márka hazai piacán. Számunkra persze ez még nem releváns, azonban ha minden igaz, március elején, a Genfi Autószalonon az európai premier is megtörténik, ami azt jelenti, hogy még az idei évben megérkezik a hibrid az öreg kontinensre. Természetesen Magyarországon is megvásárolható lesz az autó, aminek technikája a legmagasabb szintet képviseli, miközben ára reményeink szerint épeszű szinten marad.

A részleteket még egyhe homály fedi, de nagyjából a Toyota Prius kvalitásait várhatjuk a Hyundai modelljétől, ami azt jelenti, hogy a rendkívül áramvonalas 4,5 méter körüli karosszéria négy személy és utasaik számára elegendő helyet kell, hogy kínáljon. A lemezek alatt egy 105 lóerős (146 Nm) 1,6 literes szívó benzinmotor parolázik egy 43,5 lóerős és 170 Nm nyomatékra képes elektromotorral. Az így létrejött közel 150 lóerős teljesítmény duplakuplungos automataváltó továbbítja az első kerekekhez. Az akkuk plusz tömegének ellensúlyozására a teljesen új alapok készítésénél a könnyűsúlyú felépítésre kimondottan figyeltek a mérnökök, és az első tengelyek mindössze 51,5%-os tömegterhelése is magáért beszél.

Minden bizonnyal különféle asszisztens rendszerek teljes armadája is megjelenik a típushoz, a pletykák szerint dugókövető rendszer is elérhető lesz. Január vége felé mindenesetre biztosan okosabbak leszünk, ugyanis a néhány hét múlva bemutatkozó koreai modellből azért nagyvonalakban kiindulhatunk, bár rendszerint számos ponton különböznek az európai változatok. Az ottani cikluson egyébként 4,4 literes fogyasztási értékre volt képes az Inoniq, viszont a korai mérések jóval szigorúbbak, így nálunk 4 liter alatti értékre számíthatunk.

(Jó) néhány hónap múlva hazánkban is piacra kerülhet

A hírek szerint azonban a normál hibrid mellett az Ioniq konnektorról tölthető, és teljesen elektromos változatban is bemutatkozik majd a jövőben – ezekbe pedig nagy valószínűséggel erősebb villanymotor kerül majd. Hamarosan minden kérdésre fény derül - legfeljebb már csak néhány hét van a premierig.

A kémfotó forrása: SpiedBilde