Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A nürburgringi felvételeket és különféle álcázott autókat közzétevő TouriClips Youtube-csatornáján találtuk az alább bemásolt videót, amelyben a jelenlegi Mercedes-Benz C-osztály rövidesen érkező AMG verziója tesz tanúbizonyságot arról, hogy a fejlesztés és a tesztelés utolsó fázisánál tart, ami azt jelenti, hogy az autó rövidesen a szériagyártás kapujába lép.

A csillagosok mind szedán, mind pedig kombi karosszériával a határokon (túl) nyüstölik a nagyteljesítményű középkategóriás sportmodelleket a Nürburgring hírhedt Nordschleife-i aszfaltcsíkján. A közel négyperces felvétel alapján igencsak pontos irányíthatóságot és sportautós menetteljesítményeket várhatunk, s már elöljáróban biztosíthatjuk a kedves autórajongókat, hogy a C63 AMG-k V8-asa lényegesen nagyobbat szól a BMW M3/M4 páros kissé vérszegény hangú, bár a tulajdonságok tekintetében szintúgy remeklő kétturbós háromliteres sorhatosánál.

A 63-as típusjelzés mindezek ellenére csalóka, hiszen a korábbi magas fordulatú, 6,2 literes V8-as AMG-motor a múlté, helyét pedig a sportrészleg rövidesen debütáló sportautójának 4-literes, duplaturbós egység veszi át, az elődnél nagyobb teljesítményt és alacsonyabb fogyasztást biztosítva. A teljesítmény tekintetében nagyjából 480 lóerőre számíthatunk, ami közel 50 lóval jelent többet a BMW sportmodelljeinek tudásánál, továbbá a várakozások szerint a C AMG-k jóval könnyedebbek és kezesebbek lesznek elődeiknél. A debütálás szeptember végére várható, a kapuit október elején kinyitó Párizsi Autószalonon pedig máris élőben találkozhat a nagyközönség a nagyágyukkal.