Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Jaguar a napokban tette közzé legfrissebb kampányfilmjét az új XE-vel kapcsolatban. Az új, Idris Elba brit színésszel leforgatott promóciós videóban a középkategóriás sportszedán nem éppen természetes élőhelyén mutatja meg tudását; történetesen egy versenypályáról van szó, ahova a családi autók – még ha sportosak is – viszonylag ritkán lépnek.

Azonban az XE egy vérbeli sportszedán, a Jaguar pedig nagyon büszke az autó viselkedésére, közvetlenségére és teljesítményére. Persze nem meglepő, hogy épp a széria kezdeti csúcsmodellje, a 3-literes, 340 lóerős (450 Nm) V6-os kompresszoros XE S tesz tanúbizonyságot képességeiről a Spa-Francorchamps-i versenypályán, amely alig 5 másodperc alatt teljesíti a 0-100 km/h-s sprintidőt. És meglepő módon nem egy tanuló vezetőt ültetett a kormány mögé a Jaguar: az XE S-t Martin Brundle volt F1-es pilóta kergeti körbe a havas, nedves, csúszós pályán. Íme:

A körülmények és a pilóta ismeretében mondanunk sem kell, hogy a Jaguar többet megy keresztben, mint egyenesen. Érdemes tehát a filmre alig két percet szentelni, már csak azért is, mert megtudhatjuk, hogy mire képes egy „szelíd” középkategóriás vadmacska, ha egy kicsit megcibálják a bajszát. Ugye nem ezt a stílust nevezzük úriemberes vonulásnak? A slusszpoén különben az, amit Martin Brundle 1:08 percnél megjegyez: szerinte a legjobb pilóták a leglágyabban vezető sofőrök, nem pedig a legagresszívabbak. Érdemes hinni neki, mégiscsak egy volt F1-es pilótáról beszélünk...