Szinte hihetetlen, de mintegy 300 ezer előrendelésnél tart az új belépő Tesla, a Model 3
Az elmúlt hetekben szinte még a csapból is az amerikai Tesla legfrissebb büszkesége, a Model 3 folyik – Elon Musk, a gyártó atyja minden kétséget kizárólag zseni, hogy a relatíve kis gyártó körül ilyen ügyesen tudja forgatni a világot. Azonban sokak szerint Musk és csapata ezúttal túl nagy fába verte a fejszéjét.
Merthogy nagyon kevesen kételkednek abban, hogy a megadott specifikációk és ígéretek betartása mellett a Model 3 miként tudna nyereséges lenni, márpedig a Tesla nagyon nagyot bukna, ha utólag kiderülne, hogy valamit nem számoltak. Rengetegen figyelmeztetik az amerikaiakat, hogy még soha nem volt ilyen nagy volumenű és ilyen olcsó modelljük, s a rengeteg eladott autó nem csak kiforrott technológiát, széles értékesítési és szervizhátteret, valamint komoly gyártási kapacitást igényel, de számolni kell a megugró garanciális javításokkal, esetleg visszahívásokkal is.
Óriási port kavar(t) a Tesla a Model 3-mal - sokan nem hiszik, hogy nyereséges lehet...
Márpedig a Model 3 – úgy, hogy eddig csak bemutatták, de a gyártás csak a jövő év vége felé kezdődik – minden idők legsikeresebb piaci startját tudhatja magának, hiszen alig néhány nap alatt 300 ezres (!) előrendelésnél tartott, most pedig a megrendelések száma lassan közelít a félmillióhoz. Merthogy a Tesla ugye mindössze 1000 dollár, vagyis alig 280 ezer forint fejében lehetővé tette az autó előrendelését, amit szükség esetén vissza is fizet az ügyfeleknek, ha mégis visszalépnének, vagyis nem tűnik kockázatosnak.
A tárgyra visszatérve, legutóbb a Fiat Chrysler Automobile (FCA) vezérigazgatója, az olasz Sergio Marchionne vonta kétségbe a Tesla terveit: a sokat látott vezér elmondta, hogy az autó specifikációi is ára alapján nem lepték meg a fantasztikus előrendelési számadatok, azonban a Tesla számára még csak most jön el a feketeleves, hiszen az autókat le is kell gyártani és közben profitot is kell termelni vele. Marchionne Úr viccesen megjegyezte, hogy ha a 35 ezer dolláros indulóáron (ami alig 7 millió forint) a Model S nyereséges tud lenni, akkor le fogják másolni a receptet, a csomagot átitatják némi olasz hangulattal, és 12 hónapon belül piacra is dobják.
A 'nagyok' közül az FCA vezére kérdőjelezte meg a Model 3 nyereségességét - ha ennyiért pénzt termel, ők is megépítenék, dögös olasz köntösbe bújtatva...
Persze mindez nem is tűnne olyan rossz ötletnek, azonban tudni érdemes, hogy Marchionne nem éppen nagy rajongója az elektromos autóknak. Korábban például megpróbálta lebeszélni az embereket a Fiat 500e megvásárlásán, mert elmondta, hogy a cégnek minden egyes eladott autón nagy vesztesége van – hát nem csoda, hogy szkeptikus a Model 3-at illetően. Az igazság néhány éven belül bizonyára kiderül, de mi azért reméljük, hogy a Tesla fellendül, Musknak pedig igaza lesz. Marchionnének különben sok mindenben van igaza és sokat látott, de az elmúlt évek azért nem éppen az olaszok évei voltak gazdasági szempontból. A vadonatúj Tesla Model 3-ról részletesebben korábbi bemutató cikkünkben, ide kattintva olvashatnak.
