
Nem vezetünk elég jól? – érkezhet a végkövetkeztetés következő hírünk alapján. A felmérések szerint ugyanis az autonóm, azaz önvezető autók kevesebbet fogyasztanának, mint emberek által vezetett társaik, és nem azért, mert lassabbak lennének.
Mi emberek, nos, emberek vagyunk, és természetes velejárónk, hogy hibázunk és esendőek vagyunk. Ezzel semmi gond nincs, ha csak nem a volán mögött, életek veszélyeztetésével történik ez. Ilyenkor érdemes lehet „robotok”, avagy érzékelők és jól programozott megoldások segítségére bízni magunkat, hiszen a jó vezetési segédrendszerek már manapság is aktívan életeket mentenek.
Az önvezető autók esete ez viheti még magasabb szintre és az egyenletesebb haladással és előrelátóbb vezetéssel az autonóm közlekedés 10 százalékkal hatékonyabb lehet. Mi azt mondjuk a hazai közlekedőket megfigyelve, hogy a városi differencia ennél lényegesen nagyobb lehet, különösen, ha az érzékelők hálóba vannak kötve, vagyis, ha az egyes autók „látják” egymást, sőt, ismerik a közlekedési lámpák algoritmusait is.
Előbb észreveszi, korábban lassít, fogyasztást csökkent
Ez pedig még sürgetőbbé teheti a technológia fejlődését, hiszen az autógyártók dollármilliókat költenek arra, hogy 1-2 százalékkal hatékonyabbá tegyék autóikat. Erre itt van kézben a technológia, amely a valóságban csökkenti 10 százalékkal a fogyasztást, és minden fejlesztési nehézsége és felhasználói bizalmatlansága ellenére aktívan mérsékli a balesetek kockázatát. Miközben értelemszerűen itt is fennáll a hibázás lehetősége – akárcsak az embereknél –, a fenti indokok mellett még sürgetőbb lenne a megfelelő jogi környezet kimunkálása.
