Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Felgyorsultak az események a Grand Sport utónevet viselő új Insignia generáció háza táján. Tegnap az Opel olyan képeket tett közzé, amelyen Mick Jagger meglehetősen dekoratív lánya pózol a típussal, most pedig az új mátrix LED-es fényszóró rendszeréről is beszámolt.

Legkésőbb jövő tavasszal megismerjükAz IntelliLux LED névre hallgató egység kétszer összetettebb, ennek megfelelően pedig sokoldalúbb és ügyesebb is lesz, mint az Astra egysége. Az oldalanként 16 diódát tartalmazó opcionális adaptív világítás automatikusan a körülményeknek megfelelően állítja magát, anélkül, hogy más autósokat elvakítana. Vagyis megfeledkezhetünk a reflektor kapcsolgatásáról – mindezt elintézi nekünk az Insignia Grand Sport, méghozzá úgy, hogy közben jobban világít meg szituációkat, mint az eddigi hagyományos készlet.

Teljes távolsági fényszórásnál is erősödik a lámpa: már több mint 400 méterre is előre világít, ráadásul a kanyarokba is jobban képes lesz bevilágítani.

Nem csak ügyes, csábosan is néz

Technikailag is nagyot lép előreAz új Insignia Grand Sport hivatalos bemutatkozása egyébként a tavaszi Genfi Autószalonon várható, ahol hatalmasat ugrik majd előre az Opel az új típussal. A platformváltás miatt elődjénél 174 kilóval lesz könnyebb az újdonság, miközben 55 mm-rel hosszabb és jóval tágasabb is lesz. Új motorok hajtják majd minden eddiginél dinamikusabb és takarékosabban a típust, a kínálatban pedig nyolcfokozatú automataváltó is lesz.