Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Alighogy vége lett a Frankfurti Autószalonnak, máris a következő, tokiói seregszemlére készül az autós világ. A Subaru valóban nagy erőket mozgat meg a hazai rendezésű kiállításra, ugyanis a WRX STI különleges kiadása mellett a gyáriak elhozzák a következő generációt előrevetítő tanulmányt is, amely a Viziv Performance Concept névre hallgat, és már két kedvcsináló fotón is láthatjuk.

Nem véletlen, ha a Viziv név ismerősnek tűnik, ugyanis a legújabb Impreza formáit bemutató tanulmányt is így hívták japánok, ami a Performance utónévvel – és nyilván jóval agresszívabb formákkal – a következő WRX STI bemutatására is alkalmas lesz. Hiába a névegyezés, már a két sejtelmes fotón is jól látszik, hogy bár lesznek hasonló megoldások, a sportosabb verzió közel sem ugyanazokkal a formákkal érkezik, mint a sima Viziv, ráadásul az ötajtós felépítés helyett a WRX STI négyajtós karosszériáját örökölte.

Látványos formákkal érkezik a koncepció

Izmos domborítások, méretes légbeömlők és morcos tekintet jellemzi majd a tanulmányt, ami hátul ezúttal csak egy visszafogottabb szárnyat kap – legalábbis egyelőre úgy tűnik. Néhány jellegzetes tanulmányautós vonást is felfedezhetünk, mint például a hűtőrács világító kerete vagy éppen a kamerás külső visszapillantók – habár utóbbiakat Japánban már engedélyezték a hatóságok. Az autó október végén mutatkozik majd a Tokiói Autószalon megnyitóján, és bár a WRX STI már igencsak öregecske, a Subaru még 1-2 évig kihúzná a jelenlegi kivitellel, és csak utána mutatkozik majd be a Viziv Performance által előrevetített következő generáció.