Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Jaguar palettájának jelenleg éppen az XJ zászlóshajó a legöregebb tagja, ráadásul egyelőre nem is igazán hallani arról, hogy mikor érkezik az utód, ez pedig természetesen találgatásokra ad okot a sajtó képviselői számára. Az angol márka jelenleg nagy erőket koncentrál SUV kínálatának bővítésére, így néhányan azt feltételezték, hogy hamarosan a csúcs Jaguar szerepét is egy hobbiterepes modell veheti át – ezt azonban cáfolták a gyáriak.

Az F-Pace és az E-Pace után hamarosan érkezik a Jaguar első teljesen elektromos modellje, az I-Pace is, amely szintén az emelt hasmagaságú négykerekűek sorát erősíti majd a márkán belül, néhányan pedig úgy látták, hogy a gyáriak olyannyira a hobbiterepesekre koncentrálnak, hogy akár az XJ utódjaként is egy ilyen autóval rukkolhatnak majd elő. Most azonban maga Ian Callum, a Jaguar formatervezésért felelős vezetője cáfolta ezeket a híreszteléseket.

SVX néven jöhet majd a terepre kihegyezett F-Pace

„Beszéltünk egy SUV-ról, de nem ez a márka fő irányvonala. Egy szedán zászlóshajó sokkal kifinomultabb tud lenni, mint egy SUV. Csak egy gyártót tudok elképzelni, amelynek egy SUV adja a legexkluzívabb modelljét, ez pedig a Land Rover, köszönhetően a gyökereinek” – árulta el Callum.  A szakember arra is kitért, hogy az XJ szerinte egyedi formáinak köszönheti sikereit, amelyek jól elkülönítik a konkurensek hasonló típusaitól: „Én megszállottja vagyok a kupéformának, de ezzel sokan nem értenek egyet. Szerintem minden más csak három doboz; az emberek leegyszerűsítik és kategorizálják a dolgokat, és amennyiben ezt tesszük, elveszítjük a lehetőséget arra, hogy meghatározzuk a saját utunkat. Ebben jó az XJ.”

Ettől függetlenül persze továbbra is követi majd a trendeket a Jaguar, és nagy figyelmet fordít az emelt hasmagasságú modellekre. A hírek szerint elkészülhet a J-Pace is, amely az F-Pace fölé lenne pozícionálva, ám vigyázniuk kell az angoloknak, hogy a nagyobb SUV ne veszélyeztesse majd az XJ-t. Azt is bejelentették nemrég az angolok, hogy hobbiterepeseikből készül majd egy SVX verzió, amely a terepképességeket helyezi majd előtérbe – a gyáriak szerint amennyiben a Land Rover készíthet sportváltozatokat, úgy a Jaguar is gyárthat terepre kihegyezett kiviteleket.