Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A BMW alig, hogy bejelentette legfrissebb büszkeségét, a G31 kódnéven futó vadonatúj 5-ös Touring modellt, a luxuskombi máris rendelhető a magyarországi kereskedésekben, és ennek megfelelően már az árak is ismertek. Az idő előtti árakat - amelyek egyelőre a márka honlapján sincsenek fent - a mai, hivatalos magyarországi 5-ös BMW (szedán) bemutatón illetve menetpróbán kaptuk meg az importőrtől. Az új 5-ös limuziinról különben rövidesen részletes menetpróbát is olvashatnak az Autó Pulton.

A Touringra visszatérve, első körben két benzines és két dízelmotorral elérhető az autó, a rendkívül népszerű xDrive összkerékhajtás pedig a nagyobbik benzineshez szériában, a nagyobbik dízelhez pedig opcionálisan jár, mintegy 850 ezer forint ellenében, de később vélhetően több motorhoz is elérhető lesz az xDrive, továbbá újabb motorok is érkeznek. Általánosságban megállapítható egyébként, hogy meglehetősen vastagon fogott a BMW képzeletbeli ceruzája az árak megálmodásakor, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legfrissebb konkurens modellek árai is igencsak elszálltak (például az új Mercedes-Benz E-osztályé és a Volvo S90/V90 sorozaté), így a lépés érthető a BMW részéről, hiszen a kvalitások tekintetében az új 5-ös kétségtelenül a kategória csúcsára ugrott.

Azonos hajtáslánccal nagyjából 900 ezer forint az 5-ös Touring felára a szedánhoz képest - galéria

Egyébként a szedánhoz viszonyítva körülbelül 900 ezer forint a Touring változat felára, ami soknak hangzik, de ebbe az összegbe már beletartozik a kombihoz szériában kínált hátsó légrugózás, valamint a széria elektromos csomagtérajtó, úgyhogy a súlyozott különbség alapvetően fél millió forint körül van, ami teljesen reálisnak mondható. Az elődhöz képest szintén sokat drágult az 5-ös kombi, legalábbis papíron: a hajtáslánc függvényében 600 ezer és 1,4 millió forint körül mozog a differencia (átlagosan bő 1 millió forint), azonban a teljes igazság ezúttal is mást mutat, hiszen annyival magasabb lett az alapfelszereltség az újdonság esetében, hogy kikorrigálva még olcsóbb is az új kombi.

Érdekes, hogy kézi váltó (természetesen egy 6-fokozatú egység) kizárólag a belépőváltozathoz, vagyis a már jól ismert 190 lóerős 520d-hez kérhető. Lényeg a lényeg, a belépő manuális váltós 5-ös Touring 14,54 millió forinttól startol. Az összes többi kivitelhez széria tehát a 8-sebességes Steptronic automataváltó, felár ellenében pedig kapcsoló karokkal kiegészített Steptronic sebességváltót kérhetnek a vásárók, plusz 50 ezer forintért. Az 520d után a következő lépcsőfokot az 530i jelenti, amelyben bár szintén ‘csak’ egy 4-hengeres turbós benzinmotor dolgozik, a 252 lóerős jószágnak bizony nincs oka szégyenkezni a menetteljesítmények tekintetében, ráadásul fogyasztása is meglepően jó.

Minden idők egyik legjobb családi BMW-je az új 5-ös kombi

A belépő benzines 16,1 milliótól startol széria automatával. A következő lépcsőfokot a kedvelt 530d jelenti a 3-literes, sorhatos (egyturbós) dízelmotor legfrissebb kiadásával, 265 lóerővel - ez esetben kereken 17,54 millió forint az induló, az xDrive-os 530d Touring pedig 18,4 millió forinttól indul. S persze benzinfronton is kaphatunk 6 hengert, mégpedig a mesés 540i változat motorházteteje alá: a szintén egyturbós, friss fejlesztésű 3-literes sorhatos B58 kódjelű motor nem kevesebb, mint 340 lóerőt állít csatasorba 19,1 millió forintos indulóáron, széria xDrive rendszerrel.

Persze a BMW-től és úgy általában a (német) prémiummodellektől megszokott módon az extralista szinte végtelenül hosszú, így a fentebb felsorolt alapárakat még sok-sok millióval lehet megtoldani, az egyéni igények illetve preferenciák alapján. Felszereltségi szintekből az alapmodellen felül egy sportos és egy elegáns szint áll rendelkezésre (Sport illetve Luxury line), továbbá persze a kedvelt M sportcsomag is megtalálható a kínálatban.

A kombinál széria a külön nyitható hátsó szélvédő, a hátsó légrugózás és az automatikus csomagtérajtó is

Az új G31-es BMW 5-ös Touringról ide kattintva korábbi részletes bemutató írásunkból minden fontos információt megtudhatnak. Ha már 5-ös BMW és árak: végre megvan a 462 lóerős M550i xDrive, valamint a 252 lovas 530e iPerformance konnektoros hibrid hivatalos magyarországi alapára (egyelőre mindkét modell csak négyajtósként érhető el): 25,2 illetve 16,13 millió forinttól indulnak a kínálat ínyencfalatai.