Még egy hét sem telt el azóta, hogy bemutattuk Olvasóinknak az Infiniti vadonatúj kupé koncepcióját, a Q60 Concept modellt, ami a Q50 szedán alapjaira épül és rövidesen szériában is piacra lép. Az autóról a japánok ígéretének megfelelően a mai nap folyamán lehullt a lepel, a Detroiti Autószalon ugyanis megnyitotta kapuit.
Minden irányból egyedi és gyönyörű a Q60Egyelőre nem kecsegtetnek túl sok információval a gyáriak, mindössze annyit tudunk a 21 colos kerekeken gördülő formás kupéról, hogy 4,69 méter hosszú, 1865 mm széles és 137 cm magas, az utastere és extralistája illetve opciói pedig nagyrészt a Q50-től fognak érkezni. Ami viszont ennél is fontosabb, az a hajtáslánc: ha hivatalos adatokat még nem is tudunk, annyi nyilvánosságra került, hogy a Q60 kupé motorházteteje alatt egy új fejlesztésű 3-literes kétturbós benzinmotor fog dolgozni, aminek teljesítménye egyelőre ismeretlen, de bizonyára több változatban is megjelenhet az új V6-os, s legerősebb kivitelében bőven 400 lóerő felett teljesíthet. A csúcsmotor mellé a Q50-ben megismert erőforrások is társulni fognak, így a Mercedes-féle 2,1 literes dízel 170 lóerővel és a 2-literes turbós benzines 211 lóerővel, de a hibrid esetleges sorsáról egyelőre nincsenek információk. Múlt heti cikkünket alább olvashatják a kupéról:
Az egy hét múlva esedékes premier előtt lerántotta a leplet az Infiniti a legújabb kupéjáról. A Q50 sportosabb, kétajtós verziója, vagyis a Q60 új generációja formás külsőt kapott. A napokban már olvashatták cikkünket hasábjainkon a formás kupéról, azonban a hét elején mindössze egyetlen képpel kedveskedett a japán prémiumgyártó, ma viszont már tartalmas galérián csodálhatjuk meg az autót, minden irányból, az utasteret is beleértve - véleményünk szerint a négykerekű a piac egyik legformásabb kupéja.
A hivatalos fényképek mellé egyelőre nem járt kommentár, de azt tudni lehet, hogy a Q60 új generációja egyelőre csak koncepcióként teszi tiszteletét a Detroiti Autószalonon. A szériaközeli formák viszont nagyon árulkodóak: a viszonylag józan, érett kivitelezés is arról tanúskodik, hogy nem kell már sokat várni a végleges verzióra sem.
Utóbbi premierje a jövő évben esedékes. A formai megoldások nagy része átkerül a sorozatgyártásba is. A legtöbb módosításra a külső tükrök, a lökhárítók és a
Az utastérben érződik a rokonság a Q50-nel - galériakerekek tekintetében számíthatunk – utóbbi a tanulmány 21 colos malomkövei helyett emészthetőbb, 19 colos kivitelben lép majd színre. Az elődhöz (vagyis a G37 Coupéhoz) képest a gyáriak tágasabb belső teret ígérnek, miközben a belső elrendezés és a szolgáltatások a Q50-et idézik majd.
Ennek megfelelően a háromtagú motorpaletta is marad: a 170 lóerős dízeltől kezdve a 211 lóerős turbós négyhengeres benzinesen át egészen a 364 lóerős, összkerékhajtással is kérhető hibridig tart majd a választék. A későbbiekben érkezhet Eau Rouge néven a felpaprikázott változat, amely bőven 500 lóerő feletti teljesítményt tesz majd le az asztalra. Már a Q60 bemutatása is örömteli lépés az Infiniti részéről, de mi azért titkon bízunk benne, hogy a kupé után a nyitott (kemény?)tetővel rendelkező Cabriolet verzió sem marad ki a kínálatból.



