A New York-i Autószalon ma nyitotta meg kapuit, s mivel Amerika egyik legfontosabb autós eseményéről beszélünk, nem meglepő, hogy számos gyártó itt leplezi le legfrissebb modelljeit. A Lexus is így tett az RX-szel: a japánok nagyobbik SUV-ja a tengerentúlon, vagyis legfontosabb piacán mutatkozott be.
New York-ban mutatkozott be a vadonatúj Lexus RXA típus formaterve az NX kistestvér receptje alapján készült – hogy az autó szebb lett-e vagy sem, azt mindenki döntse el maga, szerintünk előnyére változott a típus, bár a ’dupla, egymással szembefordított trapéz’ hűtőrács mérete már erős túlzás. A negyedik generációs luxus SUV természetesen a divatnak megfelelően LED-es fényszórókat kapott. Az utastérben egy új, 12,3 colos kijelzővel operáló multimédiás/navigációs rendszert találunk, opcionálisan pedig színes vetített kijelző (head-up display) jelent meg a kínálatban. Az osztott hátsó üléstámlákat elektromosan tudjuk előredönteni. Újdonságként 11,6 colos képernyőkkel felszerelt hátsó szórakoztató rendszert is kérhetnek a leendő vásárlók.
A motorkínálatot egy V6-os benzines és egy hibrid változat alkotja. Az RX 350-et egy 3,5 literes benzinmotor hajtja, 306 lóerővel, az erőt pedig nyolcfokozatú
Kívül-belül sokat változott az RX - galériaautomataváltó továbbítja a négy kerékhez. Az RX 450h hibridmodell szintén egy 3,5 literes V6-ost használ primer hajtásként, kombinált csúcsteljesítménye pedig szintén 300 lóerő.
Nem csak az RX szériánál, de a Lexusnál is újdonságként jelent meg az adaptív változtatható felfüggesztés (AVS): a rendszer folyamatosan figyeli a körülményeket és elektronikusan állítja a csillapítást a kormányszög, a sebesség és néhány egyéb tényező figyelembe vételével, így optimalizálja a komfortot és a kezelhetőséget. Ezzel egyidejűleg kisebb karosszériadőléssel számolhatunk.
Fejlettebb futóművel, ismerős hajtásláncokkalA Lexus többi modelljéhez hasonlóan az RX-sorozatnál is megjelenik az F SPORT sportos felszereltség, ami agresszívebb lökhárítókat/küszöböket, 20 colos kerekeket, egyedi F SPORT műszeregységet és néhány egyéb sportos kiegészítőt kap.
Az F SPORT kivitelnél szériában jár a karosszéria dőlését mérséklő adaptív felfüggesztés, ami sportosabb viselkedést eredményez, továbbá az üzemmód-kapcsoló, ami szériában Eco, Normal és Sport állásokat kínál, bővül egy Sport+ állással.
A Lexus RX magyarországi premierjével, piacra kerülésével és árazásával kapcsolatban egyelőre nem rendelkezünk információkkal, de bizonyára rövidesen okosabbak leszünk. Annyi bizonyos, hogy még idén megjelenik a hazai kereskedésekbe is a Lexus nagy SUV-ja, ami vélhetően (pontosabban remélhetőleg) nem lesz drágább a kifutó modellnél.




