Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Még az óév utolsó napjaiban írtuk meg Olvasóinknak, hogy az Atom utcai versenyautónak hála óriási népszerűségnek örvendő és rengeteg elismerést bezsebelő brit Ariel cég újabb négykerekű piacra dobásán töri a fejét, s azt is tudtuk már, hogy egy újabb rétegmodellről, pontosabban egy homokfutóról van szó, ami a Nomad nevet kapta. 2014 végén még csak rajzokon tündökölt a járgány, ma viszont teljes egészében leleplezte az Ariel büszkeségét.

670 kilóhoz 240 lóerő tartozik - galériaA csővázas, teljesen nyitott gépet a britek extrém igénybevételre tervezték, s az autó formája is hirdeti sár- illetve terepállóságát. A valós „vas” abszolút hasonlít az előzetes rajzokra, s a fotókat elnézve az is nyilvánvaló, hogy egy jó csapatás után a pilóta (és sofőrje) bizony nem marad szárazon, legalább olyan sárosan éri el úti célját, mint maga a paripa. Cserébe viszont az is borítékolható, hogy a vezetés elvakult szerelmesei ezt kicsit sem fogják bánni, s levakarhatatlan vigyor fog kiülni arcukra. Az autó speciális, szinte mindent kibíró, óriási rugóutakkal megáldott futóművet és terepgumikat kapott, miközben a kompakt méretek a jó manőverezhetőséget, a fordulékonyságot szolgálják.

Ha az eleve izgalmas recepthez hozzávesszük, hogy a hátsókerékhajtású Nomad mindössze 670 kilót nyom a mérlegen, amihez 238 lóerő társul, akkor jól sejtjük, hogy a látszat ellenére egy igazi sportautóval van dolgunk, ami szinte bármilyen aszfaltbetyárnak képes borsot törni az orra alá, mégpedig nem csak műúton. Az Atomhoz hasonlóan a motort a Honda szállítja, konkrétan egy 2,4 literes négyhengeres szívó benzinesről van szó. A maximális fordulatszám megközelíti a 8000/percet, a csúcsnyomaték pedig 300 Nm, 4300/percnél.

Az Ariel ezúttal is a lényegre koncentrál - galériaAz erőt hatfokozatú kézi váltó továbbítja a hátsó kerekekhez – természetesen önzáró differenciálművön keresztül -, a Nomad pedig hihetetlen dinamikával tör előre: a 0-100 km/h-s sprintet alig 3,5 másodperc alatt abszolválja, vagyis nagyjából olyan gyors, mint egy új Porsche GT3 – nem is csoda, hiszen fele olyan erős, de tömegben is a fele. A végsebességnek a szerény aerodinamika persze korán gátat szab, így a gyártó 201 km/h-s csúcssebességet adott meg, viszont egyrészt vélhetően korlátozott értékről beszélhetünk, másrészt pedig eleve szinte elviselhetetlen lehet az ilyen nagy tempójú száguldozás a nyitott csőváz láttán – a homokfutó nem a nagy sebességről, hanem a kiváló gyorsulásról és a fürgeségről szól.

Az Ariel sajtóközleménye szerint idén nyártól máris megvásárolható lesz az újdonság, átszámítva nettó 12 millió forint körüli indulóáron, amit a számos extrával könnyű lesz jóval feljebb srófolni – a gyorsan felszerelhető „bőr” ruha például különösen jó szolgálatot tehet rossz időjárási körülmények között.