Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Lexus meglehetősen különleges módját választotta annak, hogy ünnepelje autókészítői precíz munkáját: 1700 teljesen újrahasznosítható, lézerrel vágott papírlapból készített el egy IS-t, amely ráadásul vezethető is lesz.

A belső térből is kihozták a maximumotA teljes méretű replika papírlapjai egyenként 10 mm vastagok, és a kellő formákat lézerrel vágták ki belőle. Az összesen 1700 különböző alkarészt aztán egyesével ragasztották össze egy olyan vízbázisú ragasztóval, amelynek a műveletet követően 10 percet száradnia kellett. Még szerencse, hogy az autó különböző részein való munka áthidalta a várakozást, máskülönben a készítőknek 11 napot kellett volna ölbe tett kézzel nézegetniük.

Igaz, ez belefért volna, az origami ihletésű Lexus IS ugyanis nem kevesebb, mint három hónapig készült. A legjobb az egészben, hogy a papírokat egy acélból és alumíniumból készült vázra ragasztgatták, és nem feledkeztek meg a hajtásról sem. Ennek szerepét egy aprócska elektromotor és a hozzá tartozó akkumulátor veszi át, amellyel szépen lassan rövid távokat meg lehet tenni a papírszedánnal. Az alábbi videón láthatjuk is a száguldozást: