Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ahogyan arra számíthattunk, nem kellett sokat várnunk a C-osztály legvadabb verziójának frissítésére sem, ugyanis a New Yorki Autószalon megnyitójának alkalmából a németek a normál, a 43 AMG és a kupé illetve kabrió kivitelek után leleplezték a 63-as jelölésű AMG kivitelt is. A teljesítmény ugyan nem változott, de így is bőven van mit kiemelni az újdonsággal kapcsolatban, amit először kupéként mutattak meg nekünk a csillagosok.

Továbbra is nagyon szép a forma - galériaA legszembetűnőbb változtatás természetesen az újabb és erősebb AMG modellek jellegzetességévé vált függőleges osztású hűtőrács, de természetesen a legizmosabb C-osztály is megkapta a szupermodern, mátrix LED-es fényszórókat. Hátul az újrarajzolt kipufogók tűnhetnek fel, és ezzel nagyjából ki is merülnek a különbségek a frissítés előtti változathoz viszonyítva – persze ezek is bőven elegendők lehetnek, hogy rögtön felismerjük, a ráncfelvarrott verzióval van dolgunk.

Az utastérben ugyanazokat a módosításokat kapjuk, mint a többi frissített kivitel esetében, így nagyobb és fejlettebb multimédiás rendszer és digitális műszerfal köszönt minket, de az új kormány és a sportülések sem maradhatnak el – utóbbiak immár nem csak fűthetők, de szellőztethetők is. Mindemellett természetesen a többi fejlett extrát is megkapjuk, mint például a már sokszor emlegetett ENERGIZING komfortfunkciót vagy éppen a félig önvezető technológiákat. Mondanunk sem kell, hogy belül nincs hiány a sportosságot fokozó elemekből, mint például a karbon betétek vagy a piros kiegészítők – persze ezek is múlhatnak a vásárlók kívánságain.

A motor ugyanaz, a váltó új - galériaA lényeg persze természetesen a lemezek alatt rejlik, és bár a négyliteres, duplaturbós V8-as ezúttal is 476, illetve S verzióban 510 lóerőt, valamit 650 és 700 Nm-t bocsát a sofőr rendelkezésére, azért történtek változások. A legfontosabb ezek közül mindenképp az új automata váltó, ugyanis a korábbi hétgangos szerkezet helyett bekerült a csillagosok kilencfokozatú AMG SPEEDSHIFT MCT 9G automatája, ami minden eddiginél gyorsabb váltásokat ígér.

Természetesen az AMG DYNAMICS üzemmódválasztó sem maradt ki, amely az autó szinte összes paraméterét képes befolyásolni, hogy a pilóta által választott vezetési módnak legmegfelelőbb viselkedést produkálja a négykerekű – de persze külön-külön is személyre szabhatjuk ezeket a beállításokat. A németek változó áttételezésű kormányt építettek a C 63-ba, és természetesen az AMG RIDE CONTROL futómű is állítható, így minden körülmények között a maximumot tudja nyújtani az autó, legyen szó kényelemről vagy száguldásról.

Minden extrát megkapott - galériaA két különböző változat gyorsulása egyébként 3,9 és 4 másodperc 0-100 km/h-ig, míg a végsebesség elektronikusan korlátozva 290 illetve 250 km/h. A gyáriak rengeteg plusz információ megjelenítésére is képessé tették a legvadabb C-osztályt, így például a ízhőfok mellett az olaj hőmérsékletét és a töltést is látjuk, de G-erő mérő is van, illetve az AMG TRACK PACE funkció megrendelésével a gyorsulást és a köridőt is tudjuk mérni, valamint a head-up kijelző is kap extra funkciókat – így például meg tudja jeleníteni előttünk az adott versenypályát, a fékezési pontokat, és a köridőket is.

Az újdonság nyilvánvalóan valamivel drágább lesz majd, mint elődje, ám legfeljebb néhány százalékos drágulásra számíthatunk, ami a 25 millió feletti árszinten – körülbelül ennyitől indul a sima C 63, míg az S már közel 27,9 millió – tulajdonképpen elhanyagolhatónak mondható. Hamarosan valószínűleg hazánkban is rendelhető lesz majd a modell, de addig is marad a galéria – érdemes végiglapozni.