Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Rövidesen egy teljesen új fejlesztésű, 3,0 literes, V6-os biturbó benzinmotor is elérhető lesz az Infiniti Q50-hez, így a típus visszanyerheti a márka egykori különösen sportos nimbuszát. A 300 és 400 lóerős változatok mellett a 365 lóerős hibrid továbbra is a kínálatban marad.

Az újdonságról egyelőre sok hivatalos információt nem közölt az Infiniti, de szinte biztos, hogy az új motor nem a Mercedes-Benzzel kötött együttműködési megállapodás eredménye (vagyis a csillagos márka erőforrása), hanem egy teljesen új fejlesztés. Mindenesetre a gyáriak annyit megosztottak, hogy az Amerikai piacon elérhető 3,7 literes V6-osnál 14,1 kilogrammal könnyebb az új erőforrás.

A közelgő vérfrissítést követően a kínálatban megmarad a kétliteres, benzines turbómotor és a 2,15 literes dízel – mindkettő a Mercedes kínálatából érkezett. Az izgalmas hibrid szintén gyártásban marad.

A hátsó és összkerékhajtással is elérhető új V6-os a hiába várt Eau Rouge nagyteljesítményű csúcsmodell helyett igyekszik kielégíteni a sportos teljesítményre vágyókat, a 400 lóerős verziónak pedig erre minden esélye meglehet. Az új erőforráshoz egyébként hétfokozatú bolygóműves automataváltót csatolt a gyártó, amely verziótól függően 400 vagy 475 Nm nyomatékot továbbít. A csúcsverzió egyébként még sportosabbra hangolt adaptív futóművet kapott, amely a rendkívül közvetlen drive-by-wire kormányművel együtt felettébb sportos hangulatról gondoskodik. Külső tekintetében az új változatok egyedül a hangsúlyosabb kipufogóvégekről lesznek megismerhetőek.

A forgalmazás a nyár elején indul, az európai premierre pedig a márciusi Genfi Autószalonig kell várni, ahonnan már hivatalos, végleges teljesítményadatokkal is jelentkezünk.