
Talán sokan már nem is emlékeznek rá, de a Peugeot tavaly Exalt néven bemutatott egy igencsak érdekes négyajtós kupé tanulmányautót, mely ígéretük szerint sorozatgyártásban is bemutatkozik majd. A látványos négykerekű azóta eléggé feledésbe merült, de most szeretne ismét hallatni magáról, hiszen egyes értesülések szerint a franciák már dolgoznak a szériaváltozaton, mely a 408 GT nevet kaphatná.
A Volkswagen CC ellenfelének szánt autó az új 308-asból már ismert EMP2 padlólemezre épülne, míg a formáit tekintve rengeteget örökölne az Exalttól – aminek bizony mindenki csak örülhetne. A 408 GT-ként emlegetett újdonság így rendkívül agresszív és látványos vonásokkal érkezhetne meg a nem éppen telített szegmensbe, miközben a Peugeot legújabb formanyelvének legfőbb jellegzetességeit is megőrizné.
Reméljük sikerül megőrizni a tanulmány formáit
A marcona tekintet mellé a franciák a kellő erőt is biztosítanák, így az RCZ R-ben helyet kapó 1,6 literes turbós 271 lóerős változatát is beépítenék a motorháztető alá. Mindezek mellett természetesen visszafogottabb teljesítménnyel is elérhető lesz majd az újdonság, melybe a PSA konszern PureTech névre hallgató turbós benzinesei és kiváló BlueHDI dízeljei is elérhetőek lesznek – utóbbiak 120 és 180 lóerő közötti erővel.
A legfrissebb értesülések szerint a Peugeot a tanulmányban vizionált hibrid hajtásláncon is dolgozik, mely a 271 lóerős benzines közreműködésével készülne el. Az elektromotor megtámogatásával 340 lóerős összteljesítményt sajtolnának ki a rendszerből, melyet egy hatsebességes automataváltó juttatna el a kerekekhez – ezzel egy igencsak izgalmas kombinációt alkotva.
Hátulról is jól sikerült az Exalt
Noha a legtöbb forrás a 408 GT nevet emlegeti az újdonsággal kapcsolatban, ezzel kapcsolatban jó néhány kétely felmerülhet. A GT jelzéssel például a 308-nál találkozhatunk, és esetében ez a betűpáros egy visszafogottabb sportváltozatot takar. A 408 jelölés pedig azért tűnik valószínűtlennek, mert a Peugeot a kínai piacon már forgalmaz egy ilyen típust, méghozzá a 308-as szedán változatának képében.
A név tehát egyelőre közel sem biztos, azonban az mindenképp pozitívum, hogy a franciák már másodszor erősítették meg, hogy érkezni fog az izgalmas modell – még ha a pontos dátumról nem is esett szó –, mely mindenképpen jót tehet majd a márkának, arculatépítés szempontjából biztosan.
