.jpg)
Végre megérkezett az ünnep, amelyet mindannyiunk várunk, reménykedve, ahogy gyermekkorunkban a csodára vágytunk. Meglepetésekkel készülődve, izgatottan ajándékot választunk, a lakásban a tél illatai kavarognak és szeretettel igyekszünk örömöt szerezni.
Autós magazin lévén azonban nem mulaszthatjuk el, hogy négykerekű társainkra is gondoljunk a szeretet ünnepén. Hiszen annyi örömteli pillanat származik az autóktól. Élmények, boldog pillanatok sokasága ér mindenkit autóban ülve, melyek velünk maradnak. Ne tagadjuk azonban le, hogy az év során nagyon sokszor sietünk, intézkedünk, dolgozunk, mindent megteszünk, hogy a szeretteinknek a legtöbbet nyújthassuk, ami nem mindig könnyű, még akkor sem, ha autónk megtesz mindent. Ez nőként sincs másképp.
Az egész évi rohanás ugyan még pár napig biztosan tart, de az ünnepi élmény része a készülődés és a fa felállítása is. Ebben persze a hölgyek komoly segítséget kapnak, de azért szükség van női hozzáértésre is. Az alábbi videóval szeretném a karácsonyi előkészületek hangulatát fokozni, és elárulni férfi olvasóinknak, hogy ne aggódjanak a fa miatt, mindig van megoldás.
Az ünnepen ugyan kulcsaink kevesebb szerepet kapnak majd, de ezúton szeretnék a teljes szerkesztőség nevében boldog karácsonyt kívánni kedves Olvasóinknak, olyan pillanatokat, amelyek meglepetéseket tartogatnak, izgalommal várakozó tekinteteket rejtenek, családi beszélgetésekkel és meghitt pillanatokkal, szeretetteljes napokat szereznek.
Simon Sára
