Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Autó Pult hasábjain idén februárban már részletesen beszámoltunk a McLaren csúcsmodelljéről, a P1 GTR-ről, ami a Genfi Autószalonon mutatkozott be a nagyközönség előtt.

Az 1000 lóerős rakéta minden porcikája arra született, hogy minél jobb köridőket lehessen elérni a szuperautóval a versenypályákon, s hogy ez a tulajdonosok körében valóra is válhasson, minden egyes ügyfél kap egy speciális tréninget autójához – kissé gonoszul azt is mondhatnánk, hogy azért az összegért ennyi a minimum, de alapvetően véleményünk szerint egy okos ötlet a McLaren részéről.

A brit cég bejelentette, hogy nem akárki fogja oktatni a dúsgazdag P1 GTR klienseket: Bruno Senna ex F1-es versenyző dolgozik majd a siker érdekében, és készíti fel a pályázásra a tulajdonosokat.

A McLaren autós iskolája nem ígérkezik kis mókának: a McLaren Technology Centerben tartott elméleti képzést követően a McLaren verseny szimulátorán folytatódik az oktatás, ezt követően pedig különféle F1-es pályákon tart one-to-one képzést Senna, ami azt jelenti, hogy a sofőr mellett ’élőben’ ad tanácsokat, majd elemzi ki a köröket. Nem kérdés, az 1000 lóerős szörnyeteg megfelelő uralásához erre nagy szükség van.

McLaren P1 GTR - galéria

Mindezek mellett reméljük, hogy néhány P1 GTR valóban fog látni versenypályát és nem csupán a garázsban vagy a nappaliban gyűjti be az elismerő tekinteteket. A P1 GTR-ről részletesebben korábbi cikkünkből, ide kattintva olvashatnak.