Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Épp a minap írhattuk meg a jó hírt, hogy a Toyota teljes egészében megvásárolja a Daihatsut, ezzel új szövetségesre számíthatnak a japánok, miközben a gyártási költségek optimálása és a technológiák megosztása révén fejlettebb rendszerek ugyancsak kilátásba kerültek. Ezzel párhuzamosan azonban szomorú hírt is hallhatunk felőlük, ugyanis egy másik almárka, a Scion mindeközben búcsúzik.

A Toyota mintegy 13 év múltán nyugdíjazza a Sciont – noha mindezt még hivatalosan nem támasztják alá, számos forrásból érkezett a hír, miszerint a fiatalabb vásárlói réteget megcélzó márka hamarosan megszűnik létezni. Mivel az alkalmazottak már értesültek arról, hogy nemsokára megszűnik a munkaadó, gyakorlatilag bármikor hivatalosan is közölhetik a japánok a médiával a friss információt.

A Sciont még 2002-ben alapította a Toyota két modell, az xA és XB életre hívásával, az eladási csúcsot pedig 2006-ban, mintegy 175.000 darabos értékesített példánnyal érte el a javarészt Amerikában népszerű márka. Hogy azóta mennyire csökkent az érdeklődés iránta, azt a tavalyi év statisztikája jól mutatja: 2015-ben csupán 56 ezer darabon adtak túl.

A legfontosabb azonban a megszűnés okait illetően az a tény, hogy a Scion valójában sosem érte el azt a célt, amit a vezetőség a márka megalapításakor kitűzött. A Toyota almárkája a fiatalokat kívánta egyedi stílusával megszólítani, ennek ellenére mégis 49 évre adódik a márka vásárlóinak átlagéletkora, ami az alapvető célhoz képest nagyon sok.

A dolgozók persze nem vesztik el állásukat, a Toyota ugyanis egy részüket mindenképp megtartaná augusztusig, hogy segédkezzenek a megmaradt készletek kiárusításában, a bezárási munkálatok elvégzésében. A többiek számára pedig más állást kínál a gyártó, így vélhetően senkinek sem kell a megélhetése miatt aggódnia.

Jelen pillanatban a Scion palettáján 5 modell szerepel: az FR-S és a tC sportkupék, az xB, az átmatricázott Aurisként ismert iM, valamint a Mazdától származó iA. Korábban szóltak a pletykák arról is, hogy a Toyota divatos crossoverét, a C-HR nevet viselő újdonságot is átveszi a Scion, azonban mindez csak tanulmányautó szintjén valósult meg, már semmi nem lesz a tervekből.