
Az elektromos autózás közeledtével sok gyártónak ideje átalakítani a nómenklatúráját, ugyanis rengetegen vannak, akik még most is az erőforrás méretével próbálnak utalni a teljesítményszintre is – ez azonban az elektromotorok beköszöntével nem sokáig tartható már. Legutóbb az Audi talált ki új jelöléseket autóihoz, ezúttal pedig a JLR csoport, azon belül is a Jaguar jelentette be, hogy új módszert eszelt ki autói erejének jelölésére.
Az angolok nem igazán lacafacáztak, és egy igencsak egyszerű megoldást választottak: az új kód egy betűből és egy számból áll majd. Míg az előbbi az üzemanyag típusát jelöli majd, addig utóbbi a pontos teljesítményt árulja el, lóerőben kifejezve – amennyiben összkeekes modellről van szó, úgy az AWD felirat is csatlakozik majd. Nem annyira új keletű már ez a jelölés, hiszen a csoporton belül a Range Rover Velar már ezzel a módszerrel mutatkozott be. Mindez egyébként annyit jelent, hogy például a 300 lóerős, 3-literes dízellel szerelt Jaguar F-Pace neve melett ezentúl a D300 jelzés szerepel majd – D, mint dízel, a 300 pedig a motortérben megbújó ménesre utal.
A Range Rover Velart már most is ebben a szellemben jelölik az angolok
A benzineseket az angol ’petrol’ szóból kiindulva P-vel jelölik majd, így például a 380 lóerős, 3-literes V6-ossal szerelt F-Type P380 jelzéssel a hátán kerül majd forgalomba – persze, csak ha a tulajdonos nem kéri, hogy hagyják le a talán kissé hencegőnek tűnő feliratot. Ez a rendszer egyébként a beveztőben már említett elektromos modellek esetén is kiválóan használható lesz, ugyanis azok a változatok a teljesítményük előtt az E betűt viselik majd – így például a Jaguar I-Pace az E400 jelzést kaphatja meg, már ha marad a tanulmány 400 lóereje.
Ez a megoldás egyébként jóval egyértelműbb, mint az Audi új, kétszámjegyű jelölése, amelyből csak nagyságrendileg tudjuk megállapítani, hogy pontosan milyen erőforrással van dolgunk. A BMW egyébként szépen csendben és lassan állt át egy hasonló megoldásra, hiszen míg korábban a sorozatszám utáni két karakter a motor hengerűrtartalmára utalt, ma már legtöbbször csak a teljesítményszintet jelzi, még ha elő is fordulnak egyezések (pl. a 20i és 20d modelleknél, melyek valóban 2-literesek) – bár sokan mind a mai napig azt hiszik, hogy az erőforrás méretét jelölik a számok.
