Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Szerencsére úgy tűnik, hogy a Mitsubishivel ellentétben a Subaru nem tervezi feladni egyik legikonikusabb modelljének fejlesztését. Ezt pedig ezúttal egy látványos koncepcióautóval támasztották alá a japánok, ami a Viziv Performance Concept névre hallgat. A gyáriak már korábban beharangozták, hogy Tokióban érkezik a következő WRX előfutára, most pedig végre le is rántották róla a leplet.

Harmonikus arányok - galériaAz elnevezés nem meglepő, hiszen az új generációs Impreza előfutárát is Vizivnek hívták, így nem csoda, hogy a sportos tanulmány is ugyanezt kapta meg, csupán a Performance utónévvel – valószínűleg sorozatgyártásban is az Impreza szolgáltatja majd az alapokat. Akárcsak a jelenleg futó WRX, úgy a következőt előrevetítő izgalmas tanulmány is négyajtós felépítést kapott, és első ránézésre jóval harmonikusabb arányokkal rendelkezik, mint a mostani változat.

Szemből egyébként jól látható az Impreza hatása, de egyelőre persze rengeteg koncepciós megoldást találhatunk az autón: mindenfelé karbon elemek, nagy légbeömlők és agresszív tekintet jellemzi az autót, hátul pedig hatalmas, ferdén elhelyezett kipufogócsövekkel, méretes diffúzorral és az autó teljes szélességében végighúzódó fényszórókkal találkozhatunk. Ami talán kissé meglepő, hogy a WRX legvadabb változataira mindig is jellemző méretes hátsó szárnyat ezúttal csak egy kisebb légterelő elemmel helyettesítették a mérnökök, de az agresszivitás azért így is jelen van.

Reméljük sokat megőriz a sorozatgyártásraAz utastérbe egyelőre nem engedtek betekintést a gyáriak, de ennek nincs is túl nagy jelentősége, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy sorozatgyártásra az Impreza megoldásai köszönnek majd vissza, persze jóval sportosabb elemekkel megtoldva. A lemezek alatt továbbra is egy boxermotort találunk majd, bár a teljesítményről még nem esett szó. A szimmetrikus összkerékhajtás is marad, és bár egy ilyen autó esetében ez kevésbé fontos, azért a modern vezetéstámogató és biztonsági rendszereket is megkapta a Viziv Performance.

A szériaváltozat sajnos csak az évtized végén mutatkozhat majd be, de az új koncepció azért sokat ígér az autóval kapcsolatban – noha a Subaru hajlamos rá, hogy az izgalmas tanulmányautóit sorozatgyártásra jóval unalmasabbá tegye. Amennyiben azonban a főbb vonások megmaradnak, úgy nem lesz gond az új WRX-szel.