
Az európai, autók biztonságáért felelős független szervezet, ismertebb nevén EuroNCAP a héten három vadonatúj modell töréstesztjét tette közzé. A legfrissebb tesztsorozatban a szakértők egy francia, egy japán, valamint egy német modellt törtek össze és vizsgáltak ki alaposan, az eredmények pedig ismételten azt bizonyítják, hogy szépen és folyamatosan fejlődik az autók biztonsága: egy négy- és két ötcsillagos értékelésnek örvendhetünk.

A különleges hangulatú Citroën C4 Cactusnak ugyan nem sikerült elérnie a maximális minősítést, azonban szégyenkezésre így sincs oka, ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy a legfrissebb tesztek már az EuroNCAP legújabb, szigorított vizsgálatrendszere alapján készültek. A francia korrektül teljesített mind frontális, mind pedig oldalütközés esetén, s az ostorcsapás elleni nyaksérülés ellen kimondottan szépen védte utasait. 80 százalékos gyalogosvédelme kiemelkedőnek számít, egyedül a biztonsági rendszerek tekintetében maradt el kissé az EuroNCAP szerint – de ez a kisebb kategóriákra jellemző.

A második delikvens a nagyterűek legfrissebb jövevénye, a Mercedes-Benz V-osztály. A csillagos gyártó különösen nagy hangsúlyt fektet autói biztonságára, ami a V-osztálynál is tetten érhető. Az ötcsillagos eredmény nagyon ritka a kategóriában, a 93 százalékos utasvédelem kiemelkedő érték. A V nem csak a felnőttekre, de az autóban utazó gyerekekre is vigyáz, s bár 67 százalékos gyalogosvédelme nem kiemelkedő, cserébe 85 százalékot kapott a biztonsági rendszerekre, köszönhetően a Mercedes-Benz Intelligent Drive-hoz tartozó aktív és passzív biztonsági opcióknak. A V-osztály így nem csupán a kategória legjobb, de egyben legbiztonságosabb modellje is.

Az EuroNCAP legfrissebb tesztsorozatának harmadik áldozata a vadonatúj Nissan X-Trail volt, a japán crossover pedig örömünkre beváltotta a márka ígéreteit, s ötcsillagos minősítésre vizsgázott. Az X-Trail kiegyensúlyozottan teljesített, s minden fontos aspektusban hozta az elvárhatót – 75 százaléknál gyengébb eredménye semmilyen tekintetben nincs. A tesztelők egyedül a hátsó üléseknél jegyezték fel a kissé gyengére sikeredett ostorcsapás elleni védelmet – vélhetően nem lehet elég magasra kihúzni a hátsó fejtámlákat -, de az X-Trail ügyesen vigyáz a gyalogosokra, s a benne utazó felnőttekre, s gyerekekre egyaránt.
