
Az egyes gyártók a moduláris platformoknak köszönhetően egyre könnyebben és gazdaságosabban képesek új modelleket fejleszteni, aminek eredménye a luxusmárkáknál már-már fájóan túlburjánzó modellkínálat létrejötte. Nagyjából ezt a képest festi ismét a Mercedes-Benz, hiszen a létező CLA mellé az A-osztályból újabb szedánt faragnak Stuttgartban.
Pedig szedánokból (is) tényleg van már elég típus a csillagosoknál, hiszen a klasszikus pilléreken, a C, az E és a többféle tengelytávú S-osztályon felül ott a CLA és a CLS is. Ennek ellenére a német prémium márka egy további típust állítana csatasorba, méghozzá egy olyat, amely közvetlen ellenfele lesz az Audi A3 szedánnak, illetve a kizárólag Kínának készülő BMW 1-es szedánnak. A CLA azért nem képesn 100%-ban az említett modellek ellen menni, mert mind méretben, mind stílusban egészen más irányt képvisel. A Mercedes a jövevényt a az MFA platform továbbfejlesztett változatára építi, ezzel ugyanazt az alapot kapja az új lépcsőshátú, mint a következő generációs A-classe. A kiszivárgott információk szerint az A-osztály szedánja drágább és méretesebb lesz a CLA-nál, azonban ezzel egyidőben kisebb és olcsóbb a klasszikus vonalat képviselő C-osztálynál. Belső helykínálatot, csomagteret illetően várhatóan a C szintjére nő fel a 2018-ban érkező újdonság.

A gyártó jobb- és balkormányos verzióban egyaránt kínálja majd az A szedánt, továbbá az elsőkerékmeghajtáson felül összkerekes 4MATIC verzió is elérhető lesz. A kínai piacra emellett – már-már természetesen – hosszú tengelytávú karosszéria érkezése ugyancsak borítékolható, hiszen keleten a C és az E-osztályból is létezik ilyesfajta variáns.
Technikai szempontból azonban sok meglepetésre nincs kilátás, a németek a Renault-Nissan egyesüléssel kötött szövetségükből profitálva a három- és négyhengeres motorokból álló palettát teszik elérhetővé a szedánhoz ugyanúgy, ahogy az A-osztályhoz. A csúcsot nyilvánvalóan a 45 AMG képviseli majd a kétliteres, 400 lóerős négyhengeressel. A sportos vonal mellett a környezettudatos hajtásláncok sem hiányoznak majd a kínálatból – a hibrid hajtású modell tisztán elektromos hatótávja azonban mindeddig nem ismert.
