Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Új autómárkák jönnek, hatalmas terveket mutatnak be, majd elsüllyednek a mélyben. Az elmúlt években rengeteg ’névtelen’ szuperautót kaptunk, és most itt egy újabb, amely viszont nem akármilyen képességeivel és elektromos hajtásával is kitűnik a sorból.

Erősen kisszériás marad - galériaA NextEV egy abszolút nem félvállról vehető vállalat, ugyanis Földünk legnagyobb országa áll mögötte. A kínai cégnek bőséges felvevőpiaca van, így tervei is ehhez mérten ambiciózusak. A Nio márkanév alatt bemutatkozó szuperautójuk – az EP9 – például kereken 1000 kW teljesítményt nyújt, amely bődületes 1360 lóerőt jelent. Mindezt az egyes kerékagyakhoz épített elektromotorok teljesítik, vagyis egyetlen abroncsot legfeljebb 340 lóerő kínoz. A felállás komoly előnye, hogy az egyes kerekekhez önállóan vezérelhető a teljesítmény, így a rendszer rögtön három differenciálzárat helyettesít, és megfelelő hangolással tökéletes tapadást és menetdinamikát szavatol.

Versenypályára született

A 0-100-as sprintet a szuperautó egyébként 2,7 szekundum alatt tudja le, de innen a 200-ig mindössze további 4,4 másodperc kell. A végsebessége egyetlen fix áttétellel is 313 km/h. Ha ezt nem használjuk ki, akkor viszont 427 km-es hatótávnak örvendhetünk.

A Nio olyannyira komolyan gondolja, hogy modelljét már a Nürbrugring-Nordschleifén is megdolgoztatta. A Zöld Pokolban futott 7:05,12-es köridő pedig magáért beszél, és erősen megközelíti a Porsche 918 Spyder abszolút rekordját, miközben a leggyorsabb elektromos autónak számít.

Elektromos luxus szedánnak járja ki az utatA NextEV ezen felül szűkmarkúan nyilatkozott a modellről, így például az egymillió dolláros árcédula is csak találgatás eredménye, főleg, hogy más források szerint a fejlesztési költségekkel együtt egyetlen modell előállítása 1,2 millió dollárba került a vállalatnak. A típusból egyébként 6 példány készült, és több valószínűleg egyhamar nem is készül. Helyette az ES8 névre hallgató szedánnal szeretne élre törni a márka, létrehozva Kína saját Tesláját.