Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az autózás szerelmesei számára minden bizonnyal jó hír, hogy az olyan pillekönnyű sportautókat gyártó márkák, mint az Ariel, a Caterham vagy éppen a Donkervoort képesek voltak átvészelni a sok kisebb vállalat halálát hozó gazdasági válságot. Sőt, mi több, utóbbi most egy különleges kiadást is piacra dobott, D8 GTO Bare Naked Carbon Edition névre keresztelve.

A rendkívül sportos vonásokkal felvértezett négykerekű nevéből hamar rájöhetünk a turpisságra: itt bizony egy leplezetlen karbonban gazdag verzióról van szó. A gyáriak célja azonban nem csak a szénszálas technológiájuk reklámozása volt, szerették volna megmutatni a D8 GTO igazi sötét oldalát – ami bizony sikerült is nekik.

Akár a következő Batmobil is lehetne

A speciális kiadás egyébként kizárólag kozmetikai változások tekintetében tér el az alapverziótól, azonban így sem mehetünk el mellette szó nélkül. A Carbon Edition nem csak kívül, hanem belül is mindenhol a szóban forgó anyaggal van borítva. A mérnökök olyan messze mentek, amennyire csak tudtak, így például a fényszórók háza, a motor takarólemeze és még a biztonsági öv rögzítési pontjai is szénszálas matériából készültek.

Kevesebb, mint 700 kilogramm

A gyáriak egy különleges fényezési procedúrát is elvégeznek az autó minden egyes elemén külön-külön, kézzel. Ennek során a vásárló kívánsága szerint fényessé, vagy mattá tudják varázsolni az autót, sőt, ha az ügyfél úgy kívánja, akár valamilyen színárnyalattal is gazdagodhat az egyébként feketében kifejezetten jól mutató autó. Noha technikai téren nem változott a D8 GTO, néhány kilótól azért sikerült megszabadítani a típust, köszönhetően a rengeteg karbonnak.

Komolyan vették a feladatot a gyáriak

Azért azt is érdemes megemlíteni, hogy a Donkervoort autói egyébként is rengeteg szénszálas anyagot tartalmaznak. A D8 GTO például alapból is 90%-ban karbonból készül, így tulajdonképpen csupán a fényezés, és néhány kisebb alkatrész súlyát sikerült megspórolniuk a gyáriaknak a Bare Naked Carbon Edition-nel.

Mindenhol csak karbonnal találkozhatunk

Habár az autóban rejlő technika – ahogyan már említettem – nem változott, érdemes bepillantani a motortérbe. A D8 GTO-t az Auditól érkező 2,5 literes TFSI erőforrás hajtja, melynek teljesítménye 381 lóerő a 700 kilogrammnál is könnyebb sportautóban. Ezekkel az adatokkal a járgány körülbelül 2,8 másodperc alatt teljesíti a 0-100-as sprintet, de 200-ig sem kell többet várnunk, mint 8,6 szekundum. A végsebesség 270 km/h, de ez az adat kevésbé lényeges, hisz a D8 GTO a versenypályára, nem pedig az autópályára született.

A legtöbben csak innen csodálhatják

Ha valakinek még ennyi sem lenne elég, akkor gyorsan hozzáteszem, hogy az autó természetesen hátsókerékhajtású, míg az erőt egy ötsebességes manuális váltó juttatja el a kerekekhez – ezzel teljessé téve a vezetés élményét. Egy dolog tehát biztos: ha valaki valódi élményekre vágyik a kormány mögött, mindenképp érdemes a Donkervoort által is képviselt kategóriában keresgélnie, hiszen nem kell feltétlenül bestiális teljesítmény ahhoz, hogy valódi élményekben legyen részünk – ezt pedig Szabó kolléga is bizonyíthatja.