Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Immár hivatalos: a vadonatúj 5-ös BMW-ről csütörtökön rántják le a leplet, de addig sem hagytak minket kedvcsináló videók nélkül a bajorok. A korábbi, az autó képességeit bemutató rövidfilmek után ezúttal kívül és belül is megcsodálhatunk egy álcázott példányt, és már egy reklámfilm is kikerült a legnagyobb internetes videómegosztó portálra – persze résen voltak a gyáriak, és abban is ügyeltek arra, hogy ne láthassuk teljes egészében az újdonságot.

A formákat tekintve túl nagy meglepetésre nem kell számítanunk: az új 7-es formanyelvét ültették át egy mérettel kisebb típusukra a németek, míg a sziluett szinte egy az egyben megegyezik az előddel. A BMW CLAR platformjára épülő újdonság persze minden téren nő majd egy kicsit, ami az utas- és csomagtér helykínálatára is pozitív hatással lesz – nem mintha a jelenlegi generációban nem lenne elég tér.

Az utastér formai megoldásai is a nagytestvértől származnak, így nem lepődnénk meg, ha az érintgombokkal is rendelkező klímapanel is visszaköszönne a középkonzolon. Az elrendezés természetesen a jól megszokott mintát követi, míg az iDrive multimédiás rendszer minden bizonnyal érintőképernyőt is kap, miközben megmarad a bevált tekerőgomb a váltó előválasztókarja mellett – a műszerfal pedig teljesen digitális is lehet majd.

A vadonatúj 5-ös technológiai szempontból is a csúcson lesz: a 7-esben megtalálható modern opciók mellett – mint az autót gyakorlatilag félig önvezetővé varázsoló asszisztensrendszerek – olyan újdonságok is bekerülnek a G30 kódjelű új generációba, mint a útkereszteződéseket figyelő rendszer, vagy éppen az okostelefonunkon is megjeleníthető háromdimenziós, 360 fokos kamerakép. Utóbbi egyébként a Remote View 3D névre hallgat, és ezt a világújdonságnak számító funkciót hivatott bemutatni az alább látható reklámfilm is. Azon sem lepődnénk meg, ha a 7-es távirányítású parkolórendszere is bekerülne az újdonságba.

Erőforrások terén szintén nem találkozhatunk majd nagy meglepetésekkel: köszönhetően a gyáriak folyamatos fejlesztéseinek, a jelenlegi motorpaletta minden igényt kielégít, így a BMW többi modelljéből már ismert négy-, hat- és nyolchengeres egységekkel találkozhatunk az 5-ös lemezei alatt is. A vadonatúj M5 azonban jóval erősebb lehet, mint a jelenlegi kivitel. Ha hihetünk a híreknek, akár 635 lóerőt is kipréselhetnek a mérnökök a 4,4 literes V8-asból, mely csak automataváltóval lesz elérhető, ám az eddigi kizárólagos hátsókerékhajtás mellé opcióként xDrivel összkerékhajtást is kérhetnek majd a jövőbeli ügyfelek.

Az M5-re azonban még tovább kell várnunk, ahogyan a kombi a GT és a Kínának szánt nyújtott tengelytávú kivitel is csak a szedán után fog bemutatkozni. A négyajtós azonban csütörtökön minden titkát felfedi, így nem kell már sokat várnunk, hogy az összes részletre fény derüljön, de addig is érdemes megnézni a BMW által megosztott videókat.