
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
A fejlődés az autózás világában töretlen, s bár sokszor apró lépésekben haladunk előre, nem csoda, hogy a technikai lehetőségek bővülésével a fejlesztők képzelete szárnyra kap.

Ha már az egek meghódítása szóba került, aktuális lapszámunkban egy kissé elrugaszkodunk a négy kerékről és a közelmúlt sajnálatos repülős katasztrófáinak apropóján megvizsgáljuk, hogy melyik közlekedési alternatívára érdemes rábíznunk életünket. A végeredmény talán nem lesz meglepő, az odáig elvezető út azonban csavarokban bővelkedik.

Ha mégis az autózás mellett döntünk, annál eltérőbb módon nem is vállalkozhatnánk rá, mint tesztjeink két alanyával. A Toyota Aygo és az új Mercedes-Benz V-osztály igazi törpe és óriás párt alkotnak, közös nevezőjük pedig az adott kategóriában való nagy előrelépés. Hogy ezt milyen területen és mekkora mértékben teszik, azt cikkeinkből megtudhatják.
Bízunk benne, hogy felkeltettük érdeklődésüket legfrissebb táblamagazinunkkal, amelyet a beágyazott olvasóban vagy itt (a magazin ikonjára kattintva) akár ebben a pillanatban olvashatnak. Amennyiben egy gyors regisztrációra is szakítanak időt, ígérjük, hogy egyetlen számról sem fognak lemaradni. Jó szórakozást kívánunk!
