
Alig pár napja jelentette be a Volkswagen egy rövid videó kíséretében, hogy augusztus végén bemutatják az SUV kínálatuk legújabb tagját, a T-Roc-ot. Az akkori rövidfilmben többször felvillant az újdonság végleges változata – az utasteret például teljesen felfedték a németek – de a legtöbb részletet néhány digitális tervből láthattuk, melyeket most teljes egészükben is megosztott velünk a német gyártó.
Az új ízelítőkön immár teljes valójában láthatjuk a T-Roc-ot, de a szokásos túlzásokkal és tanulmányos megoldásokkal tarkított vázlatokat érdemes fenntartással kezelnünk: a forma nagyvonalakban megegyezik majd a képeken látható verzióval, ám az arányok jóval hétköznapibbak lesznek, és természetesen kilincsekkel és ajtókeretekkel is számolnunk kell – egyszóval még rengeteg részlet kerül az autóra. Mindezek ellenére okkal reménykedhetünk benne, hogy az Arteon után ismét egy igazán izgalmas modellt köszönthetünk majd a németek kínálatában.
Reméljük a valóságban is hasonlóan vagány lesz
Akárcsak a legtöbb Volkswagen, a T-Roc is a gyáriak MQB padlólemezére épül, a technika nagy része pedig a frissített Golfból érkezhet, ugyanakkor az újdonság lehet az első modellje a németeknek, amely megkapja a 48 Voltos, úgynevezett lágy hibrid rendszert. Pletykák szerint egy R verzió sem kizárt, ami a Golf R 2-literes, 310 lóerős turbómotorját kapná meg, ám erre mi közel sem vennénk mérget.
Az újdonság kevesebb mint három hét múlva bemutatkozik, míg először élőben a szeptemberi Frankfurti Autószalonon láthatjuk majd, hogy aztán nem sokkal később már a kereskedésekbe is eljusson. Az árakról egyelőre korai lenne beszélni, de biztosak lehetünk benne, hogy nem csak kisebb, hanem olcsóbb is lesz a Tiguan-nál a T-Roc.
