A DS szépen lassan külön márkaként leválik az anyacégről, hamarosan pedig a megcélzott prémium státuszhoz igazán méltó zászlóshajót is kap. Legutóbb Citroën C6 néven köszönthettünk hamisítatlan luxusautót, ezúttal pedig a DS8 próbál szerencsét – jobb esélyekkel.
A hangulat felfelé kanyarodik - galériaA C6 gyártása 2013 elején szűnt meg, azóta pedig felső-középkategóriás nélkül folytatta életét a francia autóipar. A Citroëntől szépen lassan elkülönülő DS hamarosan pótolja a hiányt: a képeken látható Divine koncepció formai hangulatát öröklő nagyszedánt köszönthetünk, méghozzá DS8 néven.
A DS8 alapjait a széles körben használt EMP2 platform adja, amelynek moduláris kialakítása lehetővé teszi, hogy a négykerekű hossza megközelítse az 5 métert. A Peugeot 308-t is kiszolgáló alapok tudása kérdéses a jóval magasabb kategóriában – remélhetőleg a csatolt lengőkaros hátsó futóművet kicserélik majd a tervezők. A meghajtásról négyhengeres, alaposan megtöltött benzines és dízelmotorok gondoskodnak nagyságrendileg 160 és 260 lóerő közötti teljesítménnyel, illetve biztosan elérhető lesz majd a típushoz egy konnektoros hibrid variáció is, összkerékhajtással.
A DS Divine koncepció formáival érkezik a DS8
Egyhamar viszont nem találkozunk majd az új modellel: a pletykák az évtized végén, legkésőbb 2020-ban hullik majd le a lepel a DS8-ról.

