Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Aston Martin már régóta ígéri nekünk a megújulást, amire elméletben már nem is kell sokat várnunk, de ettől függetlenül azért az angol gyártó a várakozás időszakában is igyekszik fenntartani az érdeklődést. A folyamatosan érkező tanulmányautók és felhergelt változatok mellett a Q névre hallgató, egyedi példányok készítésére életre hívott részlegük is aktívan tevékenykedik, most pedig egy igen érdekes sorozat első példányát mutatták meg nekünk.

Visszafogott és látványos egyben - galériaA One of Seven (egy a hétből) kollekció első darabja egy Markus Storck nevű német üzletember számára készült el. A különleges Vanquish természetesen csupán egy példányban kelt életre, ahogyan a sorozat további hat tagja is egyedülálló lesz a világon – már ha végül elkészül az összes. Az egyedi négykerekűre méltán lehet büszke a tulajdonosa, hiszen a Q részleg nem vette félvállról a feladatát.

Belül is egyedi - galériaA vásárló elképzelései alapján elkészült Vanquish kívül-belül feketében pompázik, de ez természetesen nem minden. Közelebbről megvizsgálva az autót ugyanis rengeteg különleges részletet fedezhetünk fel, mint például a matt-fekete fényezést több helyen megtörő karbon elemek és a szintén szénszálas anyagból megmunkált egyedi Aston Martin jelvény.

Belül sem maradt érintetlen a Vanquish. Noha az nem jelent meglepetést a gyártót ismerve, hogy ezúttal is a legfinomabb anyagokat használták fel az utastérben, a mindent beborító fekete bőr, a fehér kontrasztvarrás, a karbonbetétek és a több helyen is feltűnő One of Seven felirat így is igazán különlegessé varázsolják a hangulatot.

A különleges részletekért nézzék meg a galériát

Az autóval kapcsolatban maga a tulajdonos is megszólalt: „rendkívül izgatott vagyok, hogy az elképzeléseimet egy olyan sorozat képében láthatom viszont, mint a One of Seven. A részletekre való odafigyelés, az odaadás és a szolgáltatások sokszínűsége, amit a Q részleg biztosított, lenyűgözött engem – a végeredmény pedig egyszerűen lehengerlő.” Egy biztos, az egyben sportos és elegáns autókat készítő Aston Martin emberei értik a dolgukat – alig várjuk az újabb különleges modelleket.