
A Subaru Impreza legújabb generációja a tengerentúlon már több mint egy éve bemutatkozott, ám Európában egészen mostanáig kellett rá várnunk. A japánok azonban végre lerántották a leplet az öreg kontinensre szánt kivitelről is, ám egyelőre csak két fotót osztottak meg velünk. Nagy meglepetésre persze ne számítsunk, ugyanazokat a formákat kapjuk, mint az amerikaiak, csupán az ilyenkor szokásos apró változtatásokat hajtották végre.
A Subaru Global Platform névre hallgató, új fejlesztésű architektúrájának premierjével fonódott össze anno az Impreza új generációjának bemutatója. A gyáriak fokozott dinamizmust, kényelmet, biztonságot és vezetési élményt ígérnek az új felépítménnyel kapcsolatban. Az előző generációhoz képest az Impreza kb. 4 centiméterrel hosszabb és ugyanennyivel szélesebb – előbbi növekményből a tengelytáv gyarapodása 2,5 centit tesz ki. Mindez tágasabb belső teret ígér, amelyet csak némileg korlátoz a magasság kb. 10 mm-es csökkenése.
A formák nem változtak az amerikai verzióhoz képest
Az új alapok a karosszéria merevségét 70 százalékkal fokozzák az elődhöz viszonyítva. Elöl MacPherson, hátul pedig többlengőkaros futóművet találunk – ideális kompromisszumra hangolva a kényelem és a sportosság között. A Sport felszereltségi szint a nevéhez hűen feszesebb hangolást tartalmaz, miközben a menetstabilizáló elektromosan imitált zárófunkcióval is bővül a tapadás fokozása érdekében.
A kétliteres boxer, azaz fektetett hengerű négyhengeres erőforrás közvetlen befecskendezést és teljes körű átdolgozást kapott, így teljesítménye az eddigi 150-ről 154 lóerőre emelkedett. A széria hatfokozatú váltót felár ellenében fokozatmentes automataváltóra cserélhetjük. Ám az is előfordulhat, hogy nálunk a Levorgban debütált 1,6 literes turbómotorral lesz elérhető a modell. A szintén négyhengeres, közvetlen befecskendezéses erőforrás 170 lóerős teljesítménye széles tartományban, 4800-tól 5600-ig rendelkezésre áll, miközben 250 Nm-es csúcsnyomatéka 1800-tól 4800-ig jelentkezik. A fokozatmentes automatával párosított hajtáslánc 8,9 másodperc körüli 0-100-as sprintre képes, vegyes gyári fogyasztása pedig 7 liter körül alakul.
Jó eséllyel belül is ugyanazt kapjuk - a képen az amerikai kivitel
Az új Impreza megkapta a Subaru díjnyertes, EyeSight névre hallgató, sztereokamerás vezetési segédrendszer-csomagját, amely a jelenleg elérhető összes funkciót képes felmutatni. Az utastérről az európai verzió esetében még nincs fotó, de ugyanazokat a megoldásokat örökölheti, mint az amerikai kivitel, így a továbbfejlődött, 6,5 colos központi rendszert kaphatja meg, amely képes az Android Auto és az Apple CarPlay támogatására is.
A külsőt tekintve egyébként egyértelműen inkább evolúciós a fejlődés, mint forradalmi, de a márka rajongóit ez bizonyára nem fogja zavarni. Az amerikai kivitelhez képest egyébként csupán a lökhárítókat szabták át finoman. Az újdonságot ugyan már tavaly őszre ígérték a gyáriak, végül úgy tűnik, hogy csak egy évvel később érhet ide.
