Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Rolls-Royce Phantom VII. generációja búcsúzott a tegnapi nap folyamán. Ahogy egy kékvérű csúcsmodellhez illik, a modell a legszebb ruháját magára öltve vonult be a történelemkönyvekbe egy hosszított tengelytávú, egyedi gyártású példány formájában, amely gyűjtő kezébe kerül.

Átadja a helyet az utódnak - galériaA búcsúval a jelenlegi Phantom mintegy 13 éves pályafutásának végére tesz pontot a Rolls-Royce, hogy teljesen új fejezetet nyithasson a márka történetében. A kék talán legnemesebb árnyalatára fényezett brit luxusautó szinte minden porcikáját személyre szabták, miközben az extralista minden elemét kérték bele. A hetedik Phantom sorozat utolsó példánya az 1930-as évek óceánjáróinak világába visz el minket, amelyet a több fából tökéletesen összeillesztett, kézzel készített intarziás fabetétek azonnal elárulnak.

Az utolsó egy EWB, azaz hosszított tengelytávú modell, teljesen egyedi opciókkal

Egyedi kézműves műremek szolgál fabetétkéntEmellett a bőrkárpit speciális hímzése a tengerek hullámzására emlékeztet, valamint az óra is tengerészeti megjelenést kapott. A vastag fehér gyapjúszőnyegeket már ismerjük a márka kínálatából, mint ahogy az égbolt egy tetszőlegesen kiválasztott darabkáját mímelő „csillagos” tetőkárpit sem újdonság már – mégis nagyot tud ütni. A koronát pedig mi más is adhatná a hosszított tengelytávú modellre, mint a Spirit of Ecstasy szobor, amely ezúttal színtiszta ezüstből készült.

Speciális hímzés, bőr és króm mindenütt

Számok terén is impozáns - galériaA műszaki adatok megegyeznek a 2013 óta kínált hosszított példányéval, vagyis a motortérben hat és háromnegyed literes biturbó V12-es dolgozik, meggyőző 460 lóerőt és több mint meggyőző 720 Nm nyomatékot előállítva. Mindez az üresen is 2,6 tonna feletti luxushajót 6,1 másodperc alatt képes felgyorsítani álló helyzetből 100 km/h-ra, és legfeljebb 240 km/h-s (elektronikusan korlátozott) végsebességet tesz lehetővé. A 6,1 méteres hosszított Phantom igazi sofőrös autó, annyi hellyel hátul, hogy kisebb fogadásokat is lehetne tartani ott.

Mindez persze már alaphelyzetben is csak a felső tízezer kiváltsága, amelyet az alapáron is hozzávetőlegesen 180 millió forintos árcédula is jelez. Az utolsó példányért pedig óvatos tippel is valószínűleg több mint negyedmilliárdos összeget fizetett ki gyűjtő tulajdonosa.

Negyedmilliárdos kiváltság ide beülni

És az új generáció? A nyolcadik Phantom már javában készül a BMW/Rolls-Royce fejlesztőcsarnokaiban, és egy teljesen új alumínium platformmal lép kvalitatív értelemben eddig még nem látott magasságokba. Mindez több száz kilós fogyókúrát jelent, amihez minden eddiginél erősebb és hatékonyabb erőforrás is társul. Formai forradalomra ne számítsunk, hiszen a vásárlók értékelik a kiszámíthatóságot, de legalább ilyen impozáns jelenlétet és LED-es világítótesteket bizton várhatunk. Az újdonság jó eséllyel az őszi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be.