Európában csak az ezredforduló környékén váltak általánossá a klímával szerelt személyautók, így egy kicsit meglepő, de már 1933-ban készült kellemesen hűvös utasterű jármű. Lassan száz éve igaz, hogy különböző kategóriákban eltérő igényeknek kell megfelelniük a beltér hűtéséért felelős egységeknek. Egy Bugatti esetében értelemszerűen magasak az elvárások.

A berendezésnek tökéletesen huzatmentesnek és kivételesen halk működésűnek kell lennie. A vevők igénye az, hogy észre se vegyék a légkondicionáló működését. Nincs könnyű dolguk a tervezőknek, hiszen a szélvédő meglehetősen meredek: egy átlagos középkategóriás autó szélvédője 30 fokot zár be a vízszintes síkkal, a Bugattiknál ez az érték manapság 21,5 fok. A meredek üvegfelület napcsapdaként működik, így a szokásosnál jobban melegszik az utastér. Arról nem is beszélve, hogy a népszerű extrának számító napfénytető tovább fokozza a felforrósodási hajlamot.

Forró helyszíneken vallatják a légkondit

Tegyük még hozzá, hogy a zajmentes hűtésnek gyorsnak is kell lennie, valamint 250 km/órás sebesség felett megszűnik a belső levegő keringetésének lehetősége. Máris látjuk, hogy meglehetősen combos autóklímára van szükség.

A miheztartás végett: egy közepes méretű szobába bőven elegendő egy 3,5 kW-os teljesítményű légkondi. A Bugattikba ennél jóval erősebbet építenek, akár 10 kW-os hűtési kapacitást is elérnek a hűtőkompresszorok. Ez a teljesítmény bőséggel fedezné egy 80 négyzetméteres lakás hűtési igényét, légköbméterben pedig még ennél is nagyobb a különbség egy lakás és egy sportautó kabinja között.

Julie Lemke a kormány mögött: tesztelés folyamatban

A motor teljesítménye persze elbírja a terhelést: ahol 1500 lóerő lapul a motorháztető alatt, ott belefér a 14 lóerőt sem elérő teljesítmény-veszteség. Ez a motorerő egy százalékánál is kisebb veszteség, így megnyugodhatunk: egy Chironban előzés előtt sem kell kikapcsolnunk a klímát.