Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Európában és Észak-Amerikában már régóta komoly jelentőséget tulajdonítanak a különböző töréstesztek eredményeinek és a jogszabályok által megszabott minimális biztonsági előírásoknak. Vannak azonban olyan területek, ahol még mostanra sem alakult ki ilyen szabályozás, aminek köszönhetően ott jóval veszélyesebb az autózás. Ezen pedig a különböző gyártók sem segítenek, hiszen a minél olcsóbb árak érdekében a legolcsóbb autókból még azokat az opciókat is kihagyják, ami máshol minimális előírás – erre a problémára kíván rávilágítani a Global NCAP szervezet.

A módszer egyszerű: két ugyanolyan típusú, alapfelszereltségű autót állítanak egymással szemben, ám míg az egyik az észak-amerikai változat lesz annak minden kötelezően előírt biztonsági berendezésével, addig a másik egy mexikói kivitel – utóbbi esetében pedig jelenleg semmilyen követelmény nincs a biztonságra vonatkozóan. Nem nehéz kitalálni, hogy a gyakorlatban melyik négykerekű fog jobban teljesíteni, ezzel rávilágítva erre az igencsak égető problémára.

Az USA-ban még az európainál is keményebbek a tesztek

Az ügyben David Ward, a Global NCAP főtitkára is megszólalt: „Mexikóban jelenleg semmilyen töréstesztre vonatkozó előírás nincsen. Éppen ebben az évben jelentették be, hogy beveztnek egy új szabályozást, de az is csak 2020-ra fog életbe lépni, és nem minden négykerekűre vonatkozik majd.” Az persze más kérdés, hogy mindezért az autógyártók is tehetnének, hiszen a világon eladott összes autó nagyjából fele készül olyan országban, ahol nincsenek ilyen előírások, de azok, amelyek Észak-Amerika, vagy Európa számára készülnek, mégis tartalmazzák ezeket a biztonsági extrákat.

A Global NCAP célja természetesen az, hogy rávilágítson erre a problémára, amire Mexikó kiváló példa: az egyik legnépszerűbb négykerekű a közép-amerikai országban a Chevrolet Aveo, amelynek ottani változata a Latin NCAP töréstesztjén nulla csillagot kapott. A Global NCAP október végi bemutatójának főszereplőit egyelőre még nem fedték fel, így az a gyártó sem tud még róla, akinek autóit felhasználják majd – és nem biztos, hogy örülni fog neki. A teszten egyébként 50 %-os átfedéssel, körülbelül 130 km/h-s összsebességgel fog ütközni szemből a két azonos típusú, de más piacra szánt autó. Az pedig kifejezetten fontos, hogy mindkettő egy alapáras példány lesz.

Az Euro NCAP-nál már a három csillag is elég ritka

Nyilvánvalóan a biztonsági előírások fontosságának kiemelése lesz a teszt célja, amely a Global NCAP szerint kiválóan meg fogja mutatni a két azonos típusú, ám különböző sztenderd alapján készült négykerekű közötti különbséget. Vannak egyébként gyártók, amelyek már most úgy látják, hogy a biztonság fontosabb, mint a költséghatékonyság, így például a Toyota már olyan piacokon is alapáron kínálja a légzsákot, ahol egyébként nem kötelező – ezt szeretné elérni a szervezet más gyártóknál is. Kíváncsian várjuk a végeredményt.