Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A McLaren Special Operations (MSO) részlege már rengeteg egyedülálló, limitált kiadású változattal megörvendeztetett minket az elmúlt pár évben, ám a gyáriak legkisebb sportautóját, a „bébi-McLaren” névre hallgató 570GT-t egyelőre még nem piszkálták meg – egészen mostanáig! Az egyedi vásárlói igények kielégítésére létrehozott csapat pedig ezúttal is bizonyította, hogy komoly potenciál rejlik bennük.

Luxus, de sportos környezet - galériaAz átalakítások nagy része ezúttal is kozmetikai jellegű, ám a repertoárban találhatunk igazán érdekes módosításokat is. A legfigyelemreméltóbb közülük talán az elektrokromatikus üvegtető, melyet egy érintőfelület segítségével öt fokozatban állíthatnak a bent ülők a szinte teljesen átlátszótól egészen a majdnem feketéig. A működési elv a különleges tető esetében egyébként hasonló a sötétedő belső és külső tükrökhöz, csak ezt szabadon állíthatjuk kedvünk szerint.

A speciális tetőablak egyelőre még csak prototípus fázisban van, de hamarosan elérhetővé szeretnék tenni a vásárlók számára is – ám kizárólag az 570GT esetében. Az összes többi módosítást már most is kérhetik az ügyfelek, és a másik legfontosabb ezek közül a titán kipufogórendszer, ami 30 %-kal könnyebb, mint az alapáron járó, rozsdamentes acél testvére – a komolyabb hangzásról nem is beszélve. A másik különlegessége az egyedi rendszernek az arany illetve titán-nitrid bevonatot kapó védőelem, ami a felmelegedéssel és lehűléssel párhuzamosan kék és lila színben pompázik.

Az egyedi 570GT fehér fényezést és fekete kiegészítőket kapott, de több karbon elemet is találhatunk rajta. Belül szinte kizárólag a legfinomabb bőrrel vagy szénszálas alkatrészekkel találkozhatunk, miközben a kicsinek mondható utastérben 12 hangszórót rejtettek el a Bowers &Wilkins szakemberei. A motortérben nem történt változás, így az autót továbbra is a gyáriak 3,8 literes ikerturbós V8-asa hajtja 570 lóerővel. Arról nincs hír, hogy mennyit kóstálnak a különleges változtatások, de az 570 GT alapára így is 55 millió forint felett van egy kicsivel.