
Egyelőre mellékvágányra helyezte a levegős hibridek fejlesztését a PSA konszern. Az ígéretes, egyszerűnek és kedvező áron megvalósíthatónak tűnő technológia több tanulmányt is szült, szériagyártását a váratlanul magasra szökő fejlesztési költségek akadályozták meg.
A sűrített levegővel működő hibrid rendszert ígéretes próbálkozásként mutatta be az elmúlt időszakban a Peugeot és a Citroёn, azonban egyedül nem éri meg megvalósítani a grandiózus tervet. A tesztek már javában folynak és a visszajelzések is pozitívak, de a gyártáshoz még legalább egy autógyártó társulása lett volna szükséges. Mivel ehhez nem találtak partnert a franciák, egyelőre betették a fiókba a terveket.
A PSA illetékese egy interjúban mondta el még tavaly, hogy a Peugeot 208 HYbrid Air és a Citroen C4 Cactus Airflow tanulmányok szériagyártásának megvalósításához legalább még egy márka beszállója szükséges, mivel az évi 500.000 darabos gyártásszám volna gazdasági szempontból ideális. Mivel a két francia márka nagyjából évi 3 millió autót értékesít, a fent említett darabszám egy egészséges és természetes részesedési arány képviselne a forradalmian új hajtásrendszer személyében.
A Hybrid Air technológia nem más, mint a levegő munkára fogása és beépítése a hajtásláncba. A fékezések alkalmával előállított, tartályokban tárolt sűrített levegő gyorsításkor, természetesen számítógépes vezérléssel képes meghajtani a válóba épített hidraulikus hajtóművet, így plusz teljesítményt szolgáltatva.

A rendszer előnye az elektromos segédlettel ellátott hibridekkel szemben, hogy egyszerűbb, olcsóbb és jóval kisebb tömegű. Ráadásul a sűrített levegővel megvalósított segédhajtás szinte bármilyen erőforráshoz, így benzineshez, dízelmotorhoz vagy épp autógázzal működő motorhoz is társítható.
A szimpatikusnak tűnő pneumatikus hibrid rendszer egyelőre alszik, érdekes módon más márka nem látott annyi fantáziát benne, hogy társuljon. Később azonban újra előkerülhetnek a tervek, de erre a közeljövőben egészen biztosan nincs esély.
