Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A downsizing napjaink legnagyobb volumenű áramlata az autóipari fejlesztéseket illetően, aminek hozadékaként szinte minden gyártó egyre kisebb lökettérfogatú motorból próbálja meg a hétköznapi igényeknek megfelelő teljesítményszintet kicsikarni. Elsőként a Ford jelentkezett a kompakt szegmensben egyliteres, háromhengeres turbómotorral, ezúttal pedig a többi német márka, így a Volkswagen is a kék oválosok nyomdokaiba lép.

Újabb háromhengeres kompakt a piacon - galériaA minap az Opel ugyancsak bejelentette, hogy az új, már K generációs Astra motorházteteje alatt ott lesz a szentgotthárdi gyártású, 115 lóerős háromhengeres benzinmotor, így jóformán nem meglepő tény, hogy a wolfsburgiak is hasonló lépésre kötelezték el magukat a Golf tekintetében. A Volkswagen Golf TSI BlueMotion néven érkező újdonság ennek megfelelően egyliteres, háromhengeres, turbós benzines erőforrással gördül a startvonalhoz.

Természetesen a cél nem más, mint a nagyobb fokú hatékonyság elérése. A kétkedők számára a 115 lóerős teljesítményadat, illetve a 200 Nm csúcsnyomaték nyugtatólag hathat, ráadásul a hatfokozatú kézi váltóval tényleg jónak ígérkezik a VW csomagja. Aki nem szeret kapcsolni, az a márka jó szokásának köszönhetően hétgangos DSG duplakuplungos automata szerkezettel is lerendelheti az autót.

Meggyőző, hogy a gyártó szerint mindössze 9,7 szekundum kell a literes erőforrással szerelt Golfnak a 0-100-as sprint teljesítéséhez, illetve a 207 km/h-s csúcssebesség is tiszteletre méltó. Persze ehhez szükséges a remek, különösen könnyűre tervezett alap (MQB platform), azonban ez aligha vesz el a motortervezők érdeméből.

Már csak az étvágy ára a kérdés - galériaTermészetesen a legfontosabb mérőszám ezúttal is a fogyasztás, amely 4,3 literre adódik (99 g/km) – csábító, de kíváncsian várjuk a tesztautó érkezését, hogy erről magunk is meggyőződhessünk az Autó Pult normafogyasztási mérése során.

A kisebb étvágyú motor mellett a Golf TSI BlueMotion repertoárjában színre fújt hátsó légterelő, sportosra hangolt felfüggesztés és 15 colos könnyűfém felnik is szerepelnek, az alapfelszereltségi listán pedig például a légkondicionálió, a start/stop, a vészfék funkció és a németek jól ismert XDS elektronikus differenciálzárja is szerepel.