Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Toyota Dél-Afrika páratlan Hilux modellt alkotott, megünnepelve az egy milliomodik értékesítést. A különösen sportos variáns az IS F motorját kapta, így nem kevesebb, mint 455 lóerővel garázdálkodhat.

Az afrikai piacot szinte uralják a Toyota termékei. Valahol ez nem csoda: a megbízhatóság ugyanis kiemelkedően fontos a hosszú és sokszor teljesen kietlen szakaszokon, ahol segítségre sokszor nem számíthatunk – ezen a téren pedig bizonyított a márka az elmúlt évtizedekben. A többcélú Hiluxból különösen sokat vásárolnak, Dél-Afrikában szintén a húzómodellek közé tartozik.

Az egy milliomodik példány értékesítését követően az ottani képviselet nem akármilyen munkába kezdett bele: az éppen kifutó generáció egyik példányát teljesen átalakította. Ehhez mindössze az IS F ötliteres V8-asára volt szükség, amely szívó formában 455 lóerőt szorít ki magából 6000-es fordulaton. Mivel feltöltés híján az erőforrás nyomatéka nem hatalmas, ezért az átvitelhez elég volt a dízel variáns kézi váltója, igaz, versenykuplunggal azért megfűszerezték a hajtásláncot.

A nagyobb fékek, az új kerekek, az átalakított, 50 mm-rel csökkentett magasságú futómű a teljesítmény tekintetében mind szükséges volt, épp úgy, mint az anyag ráfordítás. Az anyag- és a munkaköltség, valamint a tesztelés és a beállítás pénzigénye tekintélyes, összesen mintegy 20 millió forintot tesz ki – ennek ellenére néhány ügyfél már felvette a kapcsolatot a képviselettel, az átalakítási lehetőségek iránt érdeklődve.

Átalakított – igaz, terepre szánt – Hilux-szal egyébként már mi is róttuk az afrikai dűnéket – erről szóló írásunk itt olvasható.