Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Köztudott, hogy az olajárak csak részben határozzák meg az üzemanyagárak kiskereskedelmi árait (főleg hazánkban, ahol az árfolyamkockázat mindig fontos jelentőséggel bír és ahol óriási adók sújtják az üzemanyagokat), de azért az árváltozások tendenciáját mindig is alapjaiban meghatározzák, hiszen mégiscsak az üzemanyag előállításához szükséges nyersanyagról beszélhetünk. És alternatív üzemanyagok ide vagy oda, a benzin és a gázolaj azért még jó ideig messze elsődleges hajtóanyagnak számít, főleg az öreg kontinensen.

Lényeg a lényeg, az olajipar számára meglehetősen jó hír, hogy 2009 kezdete óta a legalacsonyabb olajárakkal szembesülhetünk, ami mintegy hétéves minimumot jelent. A szakértők véleménye szerint ráadásul a trend tovább fog folytatódni, ugyanis a várakozásokkal ellentétben a Olajexportáló országok szervezete (OPEC) frissen bejelentette, hogy továbbra is változatlan ellátást biztosít. Mindez a tőzsdén nagyobb forgalmat eredményez, ami általában alacsonyabb olajárakhoz vezet – ez pedig hozzájárul a végső fogyasztói árak csökkentéséhez.

Kedvező a tendencia: az üzemanyagárak mellett az autók fogyasztása is csökkenőfélben van

Ha a csökkenő üzemanyagárakhoz hozzávesszük a piac autóinak egyre csak csökkenő fogyasztását, akkor a két tényezőt együttvéve már lényegesen alacsonyabb üzemanyagköltségekkel számolhatunk, persze ez csak a közlekedés azon résztvevőire érvényes, akik megtehetik, hogy az új trendekkel haladni tudjanak és viszonylag frekventáltan cserélhetik autóikat.

A tendenciát mi is érezzük: az általunk vezetett tesztautó-statisztika szerint valóban folyamatosan csökkennek az átlagfogyasztások, mindemellett pedig alacsonyabb áron tankolunk, így folyamatosan mérséklődnek a költségek ezen a területen.

Vannak autók, amik akár 3 l/100 km körüli fogyasztásra képesek. Ezzel 100 km üzemanyagköltsége egészen hihetetlenül alacsony szintre, akár 1000 forint alá csökken, ami 4 utas esetében 250 ft/100 km/utas!

Végül, ha már a konkrét áraknál tartunk: a MOL bejelentette, hogy mától újabb bruttó 4 forinttal csökkenti a benzin literárát, miközben a gázolajét 5 forinttal mérsékli. Ezzel az országos átlagár mindkét üzemanyag esetében 334-335 forint környékén mozog. A jelenlegi, 40 dollár körüli/alatti világpiaci olajár révén további komoly mértékű, akár 7-10 forintos árcsökkenésre számíthatunk, amit a MOL vélhetően ma vagy holnap jelenthet be. A tankolással tehát ha tehetik, érdemes lehet várni a hét végéig.