Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egy látszólag teljesen hétköznapi 1982-es Rolls-Royce kerül kalapács alá Nagy-Britanniában. A nemrégiben veterán korba lépett kék Corniche Coupé egykori tulajdonosa viszont nem más, mint Kenny Baker, aki a Csillagok háborúja filmekben az örök kedvenc robotot, R2-D2-t játszotta.

A történet szomorú aspektusa, hogy a színész sajnos múlt hónapban elhunyt, miután hat Star Wars filmben működtette R2-D2-t, ezzel olyan életet csempészve a droidba, amelyet soha nem fogunk elfelejteni.

A Rolls-Royce márka hívként a szóban forgó Corniche kupét 2002-ben használtan vásárolta a színész, aki mindössze 112 centiméter magas volt – így speciálisan az ő igényeinek megfelelően alakították vissza az autót. Semmi visszafordíthatatlanra nem kell gondolni: az üléseken nagy párnák voltak, a pedálokon pedig 60 centis hosszabbítók – a helyük még látható is a kifúrt pedálokon. A széria kormány is túl nagynak bizonyult, ezért került a furcsán ható fa Momo sportkormány a beltérbe. A motortérben ugyanaz a 6 és háromnegyed literes V8-as dolgozik, amely még ma is „elegendő teljesítménnyel” ruházza fel a Bentley Mulsanne-t.

Mérsékelt átalakítás belül, minden más széria

Baker autója az egyike az 1108 elkészült kupénak, és bár az aukciós ház szerint némi gondoskodást igényel, négy tulajdonos átfogó dokumentációja bizonyítja 122 ezer kilométeres futásteljesítményét. Az R2-D2-t megtestesítő színész autója a számítások szerint 13 millió forintnyi valutáért akad majd gazdára – de könnyen lehet, hogy a híres egykori tulaj, és a Csillagok háborúját övező rajongás még kiélezettebb licitet hoz.