Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Tesla érkező SUV-jának sikerei várnak mindössze a Land Rover döntéshozói ahhoz, hogy az élesre töltött elektromos Range Rovert élesítsék. Ha jól fogy az ugyancsak villanyos Model X, 2017-ben már elektronokkal száguldhatunk a nagy brit mindenesben is.

A tesztünkön is megfordult luxus óriás belsőégésű motor nélküli verziója a hírek szerint nem csupán a hajtásláncban tér el majd a hagyományos verzióktól. A crossoveres kialakítás és az alacsonyabban futó tetővonal a szokásosnál is magasabb pozícionálást sejtet. Miközben az elektromos Range fő vadászterülete az országút lesz, a magasságban állítható légrugózást megtartják a mérnökök, így kevésbé igényes összkerékhajtással, de változatlanul bőséges hasmagassággal gurulhat át a nehézsúlyú cirkáló az akadályok felett.

Többek között így is várakozhatunk, amíg az akkumulátor feltöltődik

Mivel hamisítatlan luxusmodellről van szó, a nagy teljesítmény nem lehet kérdés, miközben nevéhez hűen a hatótáv problémáját is meg kell oldaniuk a fejlesztőknek. Mi 3-400 lóerős motorra voksolunk, amellyel 5-6 másodperc közötti 0-100-as gyorsulásra és 200 km/h-s végsebességre lehet képes a Range Rover. A nagy testben bőven elférnek az akkumulátorok is, így a mázsákat hízó elektromos kiadás képes lehet 300 kilométeres hatótáv fölé menni.

Ha zöld utat kap a fejlesztés, várhatóan 2017-ben hull majd le a lepel az elektromos Range Roverről, a kereskedésekben pedig 2018 elején, mintegy 40 millió forintos árcédulával kereshetjük majd a típust.