Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A BMW – ahogyan a legtöbb nagy gyártó – nem titkoltan az elektromos technológiában látja a jövőt, és egyre szélesedő hibrid kínálata mellett ezt többféleképpen is tudtunkra adja. Nemrég például arról számoltak be a németek, hogy 2026-ra tervezik az új technológiával rendelkező akkumulátoraik bevezetését.

Az új egységek továbbra is a lítium-ionos technológiát használják majd, ám a folyékony elektrolitok helyett egy szilárd megoldást kapnak majd, amivel a gyáriak szerint 15-20 %-kal nő majd a kapacitásuk. Mindemellett könnyebbek és kevésbé gyúlékonyak lesznek – utóbbi egyébként jelenleg elég sok gondot jelent a fejlesztők számára, hiszen biztosítani kell az akkuk megfelelő védelmét. Az újdonságnak köszönhetően tehát szabadabb kezet kaphatnak a tervezők is, ugyanis kevesebb helyet foglalnak majd el az akkumulátorok házai.

A technológia igazából már megvan, de a tesztelés is fontos

Az akkuk már fejlesztés alatt vannak, de a sorozatgyártásra még nagyjából 10 évet kell várnunk, aminek legfőbb oka a hosszú távú tesztek elvégzésének fontossága. A BMW így sem marad újdonság nélkül, ugyanis 2018-ra is készülnek egy új generációs akkumulátorral, ami az éppen addigra időzített, teljesen elektromos MINI-ben és a BMW X3 következő generációjának szintén kizárólag villannyal működő verziójában debütálhat majd.

Természetesen a belső égésű motorok fejlesztésével sem hagy fel egyhamar a márka, hiszen a németek szerint legalább 2030-ig továbbra is ezek lesznek a meghatározók a piacon. A gyáriak célja az, hogy további 33 %-kal hatékonyabbak legyenek erőforrásaik. Az ügyben Ian Robertson, a BMW eladásokért és marketingért felelős vezetője is megszólalt: „a belső égésű erőforrások előtt még hosszú út áll. Növelni fogjuk a hatékonyságukat és elektromos rendszerekhez kapcsoljuk majd őket. A konnektoros hibridek gyorsabbak, halkabbak és jobb gyorsulást produkálnak, miközben új mércét állítanak fel a széndioxid kibocsátás terén. A jogi háttér fejlődése is ebbe az irányba vezet.” A BMW tehát már hivatalosan is letette a voksát az elektromos hajtásláncok mellett.