Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az autózás jövője mindenképpen az elektromotorokban rejlik, ezt pedig lassan már a kizárólag sportautókkal foglalkozó márkák sem hagyhatják figyelmen kívül. Így eshet meg, hogy egyes pletykák szerint a Lamborghini egy minden eddigi négykerekűjénél gyorsabb, de kizárólag villanymotorral szerelt szuperautóval készül a jövőre. Ami azonban talán még ennél is érdekesebb, hogy a Porschétől kölcsönözhetik a technikát.

Ez a lépés annyira nem is lenne meglepő, hiszen bár teljesen külön utakon jár a két gyártó, mind a kettő a Volkswagen csoport tulajdonában van. A szóban forgó hajtáslánc pedig a Porsche Mission E-ben bemutatott rendszer, mely kerekenként egy elektromotorral rendelkezik. A német négyajtóssal ellentétben a Lamborghini esetében azonban már nem 600, hanem 800 lóerőről beszélnek, amely az elképzelések szerint 2,5 másodperc alatt lenne képes 100 km/h-ra katapultálni az autót.

A Porschétől jöhet a segítség

A hírek szerint már el is keresztelték az újdonságot: Vitola néven emlegetik. Az elképesztő gyorsulási adatok mellett a végsebesség is számottevő, 300 km/h-ra rúgna, ami egy elektromos autó esetében kiemelkedő érték. A hatótávról egyelőre nem esett szó, de a Mission E a Porsche szerint akár 500 kilométert is megtehet egy töltéssel. Nem lepődnénk meg azonban, ha a súlycsökkentés jegyében az olasz villanyosba egy kisebb akkumulátor kerülne – ez nem okozna túl nagy gondot, hiszen a benzines fenevadak esetében sem számolhatnak a vásárlók nagyobb hatótávval.

A Vitoláról azonban egyelőre semmilyen hivatalos megerősítés nem érkezett, így közel sem biztos, hogy elkészül az autó. Ennek pedig több logikus magyarázata lehet. Egyrészt a Porsche nagy valószínűséggel nem szívesen adná át a Lamborghininek a fejlesztéseit, legalábbis azelőtt, hogy egy saját modellben is bemutatnák – erre pedig legkorábban 2020 környékén lehet esély. Másrészt az eddig „csak” 600 lóerős rendszerből további 33 %-ot kicsiholni elég nehéz feladatnak tűnik, hiszen a Porsche minden bizonnyal a maximumot hozta ki belőle. Végül, de nem utolsósorban pedig a Lamborghini eddig elzárkózott az elektromos autózástól, habár ezen a márciusi vezérigazgató-váltás akár változtathatott is. Mindenesetre kíváncsian várjuk a fejleményeket.

A kezdőképen a Lamborghini Centenario Roadster látható.