
A Tesla minden nagy gyártót megelőzött az elektromos autók piacán, és bár az amerikai cég négykerekűi sem tökéletesek, az azért érezhető, hogy szúrja prémiummárkák szemét – még ha anyagilag közel sem teljesít olyan jól Elon Musk vállalata. A Mercedes-Benz pedig úgy látszik elérkezettnek látta az időt, hogy harcba szálljon a Tesla crossoverével, a csillagosok autóját pedig tanulmány képében már ősszel láthatjuk majd.
A németek a hírek szerint a szeptemberi Párizsi Autószalonra készülnek az újdonsággal, mely egy teljesen elektromos SUV lesz – így pedig közvetlen ellenfele a Model X-nek. Egyelőre ugyan csak tanulmány formájában láthatjuk majd az autót, ami 2019-re érhet meg a sorozatgyártásra. A gyáriak szerint a koncepció egy teljesen új, elektromos hajtáslánchoz igazodó formatervet kap majd, így különösen áramvonalas lehet, és minden bizonnyal a hűtőnyílásokat is nélkülözi majd a modell, amivel igazán egyedi megjelenést kaphat.
Minden eddiginél áramvonalasabb lehet majd az újdonság
Az egyelőre ismeretlen típus a Mercedes vadonatúj, kifejezetten villanyautókhoz tervezett padlólemezére épül majd, mely úgy lett megtervezve, hogy masszív, akár 400 kilogrammos akkucsomagokat is képes legyen kezelni – természetesen úgy, hogy közben minél kevesebb helyet vegyen el a hasznos térből. Ugyanezeken az alapokon egyébként egy teljesen elektromos szedánt is bemutatnak majd a németek.
A másik érdekes hír a csillagos márkával kapcsolatban, hogy napirendre tűzték a Formula E-be történő beszállást, aminek elsődleges célja a márka villanyos jövő melletti elköteleződésének hirdetése lenne. Minderről maga Ola Källenius, a németek eladásokért és marketingért felelős igazgatója beszélt, és azt is kiemelte, hogy az elektromos versenysorozatban komoly tapasztalatokat szerezhet a gyártó, amiket aztán a szériagyártású modelljeiknél is kamatoztathat.
